13 °C Budapest

Hamarosan több ezer nyerőgép érkezik: hol fogunk majd kaszinózni?

2014. április 15. 08:32

Hamarosan kiderül, hogy a pályázók közül kik és hol nyithatnak kaszinót Magyarországon. Így nemsokára 3300 nyerőgépen játszhatnak a szerencsevadászok- írja a Magyar Nemzet.

Harmincegy kaszinóüzemeltetési ajánlatkérés érkezett eddig a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Tavaly év végén 11 kaszinó és bennük összesen 3300 nyerőgép üzemeltetését engedélyezte a Parlament. Ötszázezer lakosonként pedig maximum egy ilyen létesítmény működhet.

Eddig mind a 11 kaszinó működtetésére jelentkeztek. A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint lehet nyereségen végezni ezek működtetését. Ennek ellenére azt is hozzátette, hogy a kaszinók üzemeltetése nem feltétlenül üzletként kell tekinteni, hiszen kiemelt felelősségvállalással is jár ez a tevékenység. Éppen ezért az elnök-vezérigazgató szerint célszerű lenne, ha állami felügyelet alá kerülnének ezek a létesítmények.

Jelenleg három kaszinó rendelkezik engedéllyel, kettő a fővárosban, egy pedig Sopronban található. Az egyik budapesti helyszín tartozik a Szerencsejáték Zrt.-hez, a másik pedig Andy Vajna producerébe.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem