Gyomorforgató videó: undorító húsvéti sonkákat foglaltak le

Pénzcentrum
2014. április 16. 17:11

Több mint 2 tonna terméket foglaltak le az elmúlt hetekben egy kistermelőként regisztrált árusnál a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei. A vállalkozó nem tudta igazolni az áruk eredtét, telephelyén pedig megdöbbentő higiéniai állapotok uralkodtak.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a húsvéti ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet fordít a hússzektorra. Így jutottak el a szakemberek az egyik pest megyei hétvégi piac kedvelt árusának Nógrád megyei telephelyére is.

A feldolgozás körülményei még a sokat tapasztalt ellenőröket is meglepték: az ál-kistermelő a kazánházban, rozsdás eszközök között, koszban, földön tárolt húsokat készített elő, a főzést üstökben oldotta meg az udvaron, míg a kolbász egy féltető alatt szikkadt békésen.

A vállalkozó az alapanyagok eredetét nem tudta igazolni, valamint egyetlen a kistermelőkre vonatkozó jogszabálynak sem felelt meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az illetékes járási hivatal a kistermelői engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A bírság megállapítása folyamatban van.

Húsvéti sonkának sokféle hústerméket nevezhetünk, bár gyakran egyféle sonkával - a kötözöttel - azonosítjuk. Pedig számos eljárással és alapanyagból készülhetnek az ünnepi asztalra kerülő finomságok. Sertéskarajból, -combból, tarjából, lapockából vagy csülökből is készülhet, manapság a pulykaváltozat is igen kelendő. Lehet csontos, vagy éppen csont nélküli, illetve bőrős, vagy anélküli. Az árakban is óriási különbségek vannak ehhez mérten: az alapanyag és az érlelés, füstölés időtartama befolyásolja azokat. Így 800 forinttól felfelé bármilyen sonkát találhatunk, és akár 10-20 ezer forintot is elkölthetünk húsárura. Ide kattintva megtudhatod, milyen kiválasztási módszerrel kerülheted el, hogy átverjenek.

Tetszett a cikkünk? Lájkold a Pénzcentrum.hu Facebook oldalát, így nem maradsz le a legfontosabb lakossági pénzügyi hírekről.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm