11 °C Budapest

Gyerekprogramok eshetnek áldozatul a vasárnapi boltzárnak

2015. május 6. 18:28

A hagyományosan hétvégente, főként nagyobb könyvesboltokban tartott gyerekprogramok, felolvasások, dedikálások eshetnek áldozatul a kötelező vasárnapi zárva tartásnak.

Az eddigi tapasztalatok alapján a kötelező vasárnapi zárva tartás 5 százalékos forgalomcsökkenést hozott a Librinek, és az év további részében is ezzel kalkulál a könyvesbolthálózat - hangzott el a Portfolio mai napon tartott, FM 2015 - Ingatlanüzemeltetés és Energiahatékonyság c. konferenciáján.

Kopcsányi Zoltán, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. kereskedelmi igazgatója szerint, ha ez a trend továbbra is így maradna, akkor:

akár néhány hónapon belül leépítésekre lenne szükség a Librinél.

Kopcsányi ezt azzal magyarázta: mivel a bérleti díj, a rezsi, a marekting-, illetve a munkaidő-átcsoportosítás (a hét többi napján tovább vannak nyitva a boltok az eddig megszokottnál - a szerk.) miatt a humánerőforrás költsége sem változott, így csak itt lehetne megfogni ezt a nagymértékű kiesést.

Mivel azonban a Libri jelenleg expanzív, növekedési stratégiát folytat, így erre várhatóan nem lesz szükség. Ezt Kopcsányi Zoltán is megerősítette; az újonnan nyíló boltok ugyanis várhatóan felszívják majd a vasárnapi boltzár nyomán kialakult humánerőforrás-felesleget. Véleménye szerint azonban

a piac többi szereplője már nehezebb helyzetben lesz.

Viszont arról Kopcsányi szerint továbbra sem szabad megfeledkezni, hogy a vasárnapi bérpótlék kiesése miatti, hozzávetőlegesen havi 10-12 ezer forintos keresetcsökkenés már most érzékenyen érinti a Libri munkavállalóit is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lehet, hogy voltak, akik elsőre örültek az intézkedésnek, a legtöbb munkavállaló viszont csak most realizálja, mivel is jár mindez

- tette hozzá Kopcsányi.

Mi lesz a gyerekprogramokkal?

A vásárlókat azonban ennél érzékenyebben érintheti majd, amennyiben előbb-utóbb a különböző gyerekprogramok, dedikálások, beszélgetések is el-elmaradoznak. Kopcsányi szerint ugyanis a forgalom átrendeződése miatt ezekre nem biztos, hogy tudnak majd helyet biztosítani az áruházakban a jövőben.

Nem fogjuk lezárni a fél boltot szombaton, mondjuk egy dedikálás miatt, hiszen ilyenkor kell behozni a vasárnapi elmaradás nagy részét. Ezekre a programokra hétköznap pedig nincs igény

- foglalta össze Kopcsányi a helyzetet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem