Fontos változás jön az Ötöslottón

2014. október 31. 14:32

November elsején, azaz most szombaton a lottózók zárva tartanak; illetve az Ötöslottó, a Joker, és a Luxor számsorsolások a szokásostól eltérő időpontokban kerülnek megrendezésre - tudta meg a Pénzcentrum.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint Mindenszentek napján zárva tartanak a hazai lottózók, az on-line rendszer viszont ezen a napon is elérhető lesz. A játékosok tehát interneten, telefonon, SMS-ben, az OTP bankjegykiadó-automatákon, valamint az ünnepnapon is nyitva tartó értékesítőhelyeken fel tudják majd adni játékaikat.

Emellett változik az Ötöslottó, a Joker, és a Luxor játékok sorsolásának, és így lezárásának időpontja is. Az Ötöslottó játék értékesítésének lezárására fél órával korábban, 17:00 órakor kerül sor. A SzerencseSzombat televíziós sorsolási műsort várhatóan 18:00 órakor sugározza majd az m1.

A Puttó számsorsolások szokásos időpontokban kerülnek lebonyolításra. A Kenó sorsolási műsor közvetítésének pontos időpontjával kapcsolatban pedig a TV2 csatorna aktuális műsorrendjéből tájékozódhatnak játékosok.

Karbantartás miatt zárva!

Karbantartás miatt 2014. november 2. (vasárnap) 23:00 óra és 2014. november 3. (hétfő) 05:00 óra között a bet.szerencsejatek.hu weboldal nem lesz elérhető. Ezen idő alatt az oldalon keresztül elérhető játékok internetes fogadási lehetősége szünetel, illetve leállításra kerül a pályázati és információs rendszer is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Tippmixpro rendszerét a karbantartás nem érinti, az egyenlegátvezetésen kívül minden más funkció elérhető lesz.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső ÖTÖSLOTTÓ aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem