Félmilliót fizetett, mert bliccelt a buszokon

2016. január 26. 17:36

Az elmúlt közel egy évben 37 ezer fizetési meghagyást adott ki a BKK a bliccelők ellen. Tavaly ugyanis a cég bekeményített, és eldöntötte, hogy minden pótdíjtartozást behajt, ha kell, bíróságra viszi az ügyeket. Így azonban egy egyszerű bliccelés a 16 ezer forintos alappótdíj sokszorosába is kerülhet: egy bliccelőnek decemberben majdnem félmillió forintot kellett fizetnie.

459 295 forint

Ennyibe került egy budapesti bliccelőnek, hogy nem jogszerűen használta a BKK járatait, majd sokáig a kiszabott pótdíjakat sem volt hajlandó befizetni. A BKK nem hagyta annyiban a dolgot, és bíróságig vitte az ügyet, így a kamatokkal, ügyvédi költséggel, bírósági illetékekkel együtt majdnem félmillióra rúgott a tartozás.
Bár a konkrét befizetésről nem adott információt a BKK, a bliccelő feltehetően azért fizette be végül a tartozását, mert nem akarta megvárni a végrehajtást (vagyis hogy viszik a kocsiját, házát).

2015 második felétől a BKK szigorított a bliccelőkkel szemben, és eldöntötte, hogy minden pótdíjtartozást behajt. A BKK az Index kérdésére elárulta, hogy a cég majdnem egy év alatt mintegy 37 ezer fizetési meghagyást bocsátott ki, "amelyeket követően a végrehajtási eljárások megindítását is kezdeményezte a vállalat a fizetés vagy egyéb közös megegyezés (például részletfizetés) elmaradása esetén".

A BKK nem vállal nagy kockázatot az adatok szerint, az eddig lezárult perek 98 százalékát megnyerte,

és már el is kezdtek érkezni a cég számlájára az olykor több százezer forintra rúgó befizetések. Íme az öt legnagyobb befizetés, amely pótdíjazásból származik:

  • 2015. december 9.: 459 295 forint
  • 2015. október 30.: 378 000 forint
  • 2015. november 17.: 325 000 forint
  • 2016. január 13.: 240 105 forint
  • 2016. január 11: 224 575 forint

Ezek az összegek ahhoz képest jelentősek, hogy mennyibe kerül egy bliccelés akkor, ha az elején kifizeti a vétkes a pótdíjat. Ha az ellenőr nyakon csíp valakit, a helyszínen - készpénzben - 8 ezer forinttal kiegyenlítheti a számlát a bliccelő. Ezt követően pedig 16 ezer forint az alappótdíj 30 napon belül, ezen túlmenően pedig 32 500 forint, amelyet csekken, az Akácfa utcában, bankfiókokban vagy banki átutalással is rendezhet a bliccelő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A behajtást persze el lehet kerülni, ha valaki hamis adatokat ad meg. Korábban ezért sem küzdött annyira a cég a pótdíjak behajtásán, sokszor kerültek ugyanis zsákutcába. De mióta az ellenőröket közterület-felügyelők is kísérik, akik igazoltatási joggal rendelkeznek, már nem éri meg trükközni hamis címmel vagy más személyazonosságot megadni.

A BKK hajlandó egyezkedni

A BKK -tól megtudtuk, hogy azért is szigorított a követeléskezelésen, mert hatályba lépett a 2014-es új Ptk., amely az elévülések szabályozását teljesen átalakította és jelentősen lerövidítette. Ez tehát azt jelenti, hogy mindenkinek - a bliccelőnek és a cégnek is - jobb, ha a pótdíjat mielőbb befizetik. Hiszen így megspórolható a bírósági, illetve az esetleges végrehajtási eljárás.

A BKK közölte, hogy minden esetben és minél gyorsabban a fizetésre vagy fizetési egyezségre törekszik. A cég például lehetőséget biztosít akár többhavi részletfizetésre is, amely során mindig figyelembe veszi a pótdíjazott szociális helyzetét és a fizetési hajlandóságát is. "Amennyiben valaki rendezni szeretné a tartozását és kommunikál a társasággal, nagy bizonyossággal egyezség fog születni."

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem