16 °C Budapest

Ezektől a kajáktól csak éhesebb leszel - itt a lista

Pénzcentrum
2014. augusztus 1. 12:05

Csak óvatosan a gyors kajával, pizzával, vagy fehér kenyérrel! Elfogyasztásukkal sokkal éhesebb lehetsz, mint voltál. Számos élelmiszerben olyan ízfokozók és étvágynövelő összetevők vannak, amik arra sarkallnak, hogy újra egyél, újra költsd a pénzed. A Time magazin táplálkozáskutatók és orvosok bevonásával magyarázta el, miért érezzük úgy sokszor egy órával ebéd után, hogy megveszünk az éhségtől.

  • Fehér kenyér: Merő pocsékolás fehér lisztből készülő ételeket enni, mert hirtelen megemelik a vércukorszintet, és sokkal hamarabb érzünk majd újra éhséget. Akkor pedig megint szórhatjuk a pénzt valamire. Spanyol kutatók 9 ezer ember étkezési szokásait és súlyát vizsgálták öt éven keresztül. Eredményeik alapján megállapították, hogy azok, akik napi kétszer vagy többször fogyasztottak fehér kenyeret, azok 40 százalékkal nagyobb eséllyel lettek túlsúlyosak, vagy híztak el. Azaz nemcsak nem táplálóak, hanem még hizlalóak is. 
  • Gyors kaják: Sokak szerint a klasszikus gyorséttermi kaják minden hozzáadott összetevője azt a célt szolgálja, hogy mielőbb megéhezz a fogyasztásuk után, és legközelebb nagyobb kiszerelést vásárolj. Sue Decotiis belgyógyász szerint ezen ételek magas sótartalma a kiszáradás tüneteit idézi elő, és emiatt még további fogyasztásra sarkall. Elfogyasztása legyengíti a test éhség-szabályozó érzékelőit, így pedig roppant gyorsan újra enni akarunk majd.
  • Tészta: A tésztával nagyjából ugyanaz a helyzet, mint a finomított liszttel. Nagyon könnyű folyton tésztázni, hiszen egyszerű összedobni egy gyors tésztaebédet vagy vacsorát. Emellett pedig igen olcsó fogás is. De sokszor többet eszünk belőle, mint amennyit kéne. Ha magunknak csináljuk, olyan kevéskének tűnik az a bögrényi adag, ezért suttyantunk még egy kicsit a vízbe. Vagy az étteremben pakolják meg vele a tányérunk, hiszen mivel olcsó, simán utazhatnak a mutatósságra, amikor megpakolják vele a tányért. Azonban amikor ezt a sok tésztát befaljuk, a temérdek bevitt szénhidrát miatt a tested gőzerővel azon dolgozik majd, hogy lebontsa azokat. A végeredmény az, hogy a vércukorszinted gyorsan leesik, te pedig újra éhes leszel. 
  • Nátrium glutamát, az ízfokozó: A kínai ételekben gyakran találkozni vele. Ugyanakkor leveskockában, felvágottakban, chipsekben és fűszerkeverékekben is benne lehet. Egy friss tanulmány szerint ezen ízfokozó fogyasztása 40 százalékkal növeli az étvágyat, és akik a felmérés során nátrium glutamát tartalmú ételeket fogyasztottak, háromszor gyakrabban mutattak elhízásos tüneteket, mint azok, akik nem ettek ilyen ételeket. 
  • Sushi: Például egy Kalifornia tekercs elfogyasztása (avokádó, surimi, uborka, no meg sok rizs) annyit tesz bevitt szénhidrátmennyiség tekintetében, mintha megennénk három szelet fehér kenyeret. Ha csak sushit eszel, az adott étkezés során nem jut elég rost és fehérje a szervezetedbe, a szénhidrát pedig gyorsan kiürül. Ráadásul sushit venni amúgy sem olcsó mulatság, és az ár-érték arány tovább romlik, ha azt nézzük, milyen gyorsan éhezünk meg utána.
  • Gabonapelyhek: Itt is fennállnak a fehér liszthez hasonló problémák, kiegészítve azzal, hogy ezek a gabonapelyhek még cukrot is tartalmaznak. Decotiis szerint reggel a magas szénhidráttartalmú pelyhek fogyasztása a lehető legrosszabb, amit tehetünk az emésztőrendszerünkkel. A jó megoldás az, ha olyan terméket választunk, aminek magas a rosttartalma, alacsony a cukortartalma, és teljes kiőrlésű gabonából készült.
  • Pizza: A pizza több szempontból is hátrányos e tekintetben. Finomított liszt, hidrogénezett olaj, és sok esetben tartósítószerek is találhatók benne. Ha pizzát eszel, megugrik a vércukorszinted, és Decotiis szerint az éhségérzetért felelős agyterületek is támadás alá kerülnek. Ha otthon teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből, sok zöldséggel, kevés sajttal készítesz magadnak pizzát, akkor azonban nem éhezel meg egy órán belül. Az idényzöldséghez pedig olcsón hozzájuthatsz, úgyhogy azzal is sokat spórolhatsz. Míg egy étteremben 1000 forint alatt aligha szerzel pizzát, otthon ennyiből kétszer-háromszor ennyit készíthetünk el.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem