13 °C Budapest

Ezek a legjobb fűszerpaprikák: mutatjuk azt is, melyiket ne vedd meg

Pénzcentrum
2015. szeptember 6. 13:06

Fűszerpaprikákat tesztelt a Magyar Gasztronómiai Egyesület. A szakértők szerint egyáltalán nem lenne szabad hungarikumnak nevezni az áruházakban kapható fűszerpaprikák többségét.

Fűszerpaprikákat tesztelt a Magyar Gasztronómiai Szövetség: a tesztcsapatban részt vettek fűszerpaprika-szakértők, paprikakutatók, egy kolbászkészítő, egy szakács illetve a neves gasztro-egyesület tagjai.

A társaság idei paprikatesztjének mezőnye valamivel erősebb volt, mint a három évvel ezelőtti, de látványos javulást nem észleltek. Az egyesület közlése szerint annyi pozitívum elmondható, hogy a minták között kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan, hibás tétel. Most is sok olyan akadt azonban, amely díszcsomagolásban, nemzetiszín szalaggal, tanúsítványnak látszó plecsnikkel feszített az üzletek polcain, miközben gyalázatosan gyenge minőségű, rossz ízű volt.

Molnár B. Tamás, az egyesület alapítója a híradó.hu-nak elmondta, hogy aki akar, talál magának jó őrölt fűszerpaprikát, kérdés, hogy hol, mert a kiskereskedelemben kapható termékek többsége csapnivaló.

A 19 vizsgált tételből a kóstolók hatot találtak kiváló minőségűnek, négyet pedig még elfogadhatónak.

A tesztelt paprikák kiválasztásában szerepet játszottak az informális csatornákon kapott címek, de ügyeltek rá, hogy olyanokat teszteljenek, amelyek a kiskereskedelemben többé-kevésbé elérhetőek. Ezenkívül széles körben is kapható, a kiskereskedelmi forgalom túlnyomó részét alkotó termékeket is vizsgáltak. Molnár B. Tamás szerint, ha csak a nagyáruházak kínálatát teszik próbára, akkor a gyenge minőség ellenfeleiként a pirospaprikát tartó polcokat teljesen lesöpörhették volna.

Sőt, az étteremkritikusként is ismert egyesületalapító szerint a győztes terméket előállító közepes méretűnek tekinthető cég is vétkezik, hiszen nagyrészt nem a bemutatott mintáéhoz hasonló minőséget produkál. Nagy tételben sok gyenge, középszerű pirospaprikát ad el, és ez még inkább igaz a piac kétharmadát uraló cégcsoportra, amelynek a legismertebb hazai előállítók a tagjai - tette hozzá.

A Magyar Gasztronómiai Egyesület 2015-ös fűszerpaprikatesztjének végeredménye

1. Rubin Szegedi Paprikafeldolgozó Kft. - Szegedi paprika OEM

2. Szabó Péter (Bátya)

3. Kiss család (Bezdán)

4. (holtversenyben) Mohai Tibor (Érsekcsanád);

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

4. (holtversenyben) Rubin Szeged Paprikafeldolgozó Kft. - Szegedi Paprika OEM, bio

4. (holtversenyben) Lacikonyha Magyarország Kft. (Békéscsaba) - Lacikonyha Csemege fűszerpaprika

7. Szegedi István (Jánoshalma)

8. Kovács Zoltán (Érsekcsanád)

8. Szegedi Paprika Zrt. - Csemege őrölt paprika

A mezőny gyengébb felében végzett (többek között)

  • Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. - Kalocsai OEM paprika
  • Chili Trade Kft. (Bátya)
  • Szegedi Paprika Zrt. - Szegedi paprika OEM
  • Kotányi Szegedi paprika

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem