Ez az év legdurvább termékbemutatós átverése! Pofátlanság

2014. november 14. 11:30

Rég hallottunk ennyire durva termékbemutatós átverésről: Békésben múlt héten úgy kínáltak megvételre ágyneműt időseknek egy cég képviselői, hogy azt állították, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár visszatéríti az árát. A csorvási rendezvény ügyében csalás kísérlet gyanúja miatt indult nyomozás.

A Békés megyei Csorváson november 4-ére egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadást hirdetett egy cég. A programon először előadást tartott egy férfi, majd társával vizsgálatokat végzett a megjelenteken.

Az egyik tanú elmondása szerint egy háromszög alakú eszközt a mellkasára tettek, majd egy fúvókával állításuk szerint a tüdeje kapacitását mérték meg.


Ezt követően bemutattak egy ágynemű garnitúrát, amit 400 ezer forintért kínáltak. Egy nő, aki az esetről bejelentést tett a rendőrségen elmondta, hogy azért vásárolt, mert a termékbemutatót tartó férfi azt állította:

a számlát benyújtják az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz és a pénztár a vevőknek visszatéríti a termékért kifizetett összeget.

A bejelentő 10 ezer forint előleget adott át a termékbemutatót tartó férfinak, majd hazament és telefonon érdeklődött a pénztárnál. Azt a választ kapta, hogy nem tudnak ilyenről és nem térítik vissza az előadáson vásárolt ágynemű garnitúra árát. A nő ezt követően értesítette a Békéscsabai Rendőrkapitányságot.

Mivel előleget fizetett, másnap egy férfi, aki ott volt a termékbemutatón, kiszállította neki az árut. A rendőrök ekkor elfogták és előállították a 21 éves pápai M. Gergelyt, aki kihallgatásán azt mondta: ő csak a bemutatók szervezésében, valamint a szállításban segített két társának. Senkinek nem adott el semmit és nem ígért olyat, hogy a vételárat visszakapják.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A háromtagú társaság tagjai közül két férfit már kihallgattak gyanúsítottként.

A rendőrség a történtek kapcsán ismét óvatosságra int mindenkit, főként az időseket. Kérik, hogy mindenki legyen nagyon körültekintő! Ha termékbemutatókon, előadásokon látszólag kedvező ajánlatot kap, mielőtt megrendelőlapot, szerződést ír alá vagy pénzt ad át, tájékozódjon. Ilyen helyzetekben az üzletkötők rendszerint gyors döntést sürgetnek éppen azért, hogy a vásárlónak ne legyen ideje mérlegelni, a termék minőségéről, piaci áráról megbízható forrásból információkat szerezni. A tisztességes kereskedőket, cégeket a bemutató után pár nappal, amikor - akár családtagjaik, vagy szakember segítségével - döntöttek a vásárlásról, akkor is megtalálják. Ha a későbbi üzletkötéstől a kereskedő vagy képviselő elzárkózik, csak az azonnali döntést fogadja el, gyanús lehet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Védekezzünk az átverés ellen!

  • Vannak olyan termékbemutatót szervező cégek, melyeknek az a módszere, hogy a kiszolgáltatott, idős embereknek azt ígérik, ingyen meghívják őket egy kirándulásra, felmérik az egészségi állapotukat, s különböző ajándékokat ígérnek nekik. Ezáltal elültetik bennük azt az érzést, hogy ezt a vásárlással viszonozniuk kell, a gyanútlan emberek pedig gyakran olvasatlanul aláírnak mindent, amit eléjük tesznek, illetve, ha valamit nem értenek, akkor a szóban elhangzottakra hagyatkoznak.
  • A problémát az jelenti, ha már aláírásukkal elláttak egy dokumentumot, nagyon nehéz bizonyítani, hogy szóban más hangzott el.
  • Gyakran előfordul az is, hogy telefonon értesítik a fogyasztót arról, hogy nyert valamit, felkeresik a lakásán, hogy átadják az ajándékot.
  • Olyan bejelentés is érkezett a hatósághoz, hogy a helyszínen két üres dokumentumot írattak alá a fogyasztóval. Később kiderült, hogy valójában adás-vételi szerződést írt alá, megvásárolta a "nyereményt". Ilyen esetben utólag szinte lehetetlen bírósági vagy békéltető testületi eljárás keretében bizonyítani, hogy szóban félrevezették.

A jogszabály értelmében, ha üzlethelyiségen kívül köttetik meg egy szerződés, vagy történik a vásárlás, akkor a fogyasztót a szerződés megkötésétől, vagy a termék átvételétől számított 14 napos elállási jog illeti meg. Természetesen vannak olyan termékbemutatókat szervező cégek, akik az összes hatályos előírás betartásával szervezik meg rendezvényeiket, de vannak olyan cégek is, amelyek igyekeznek kibújni az elállási jog elfogadása alól, és számtalan kifogást támasztanak. Mivel a nagy összegű vásárlásoknál gyakran hitelszerződést is kötnek, gyakran hivatkoznak arra, hogy a hiteligénylési folyamat már elindult, ezért nem lehet elállni - ami természetesen nem igaz, sőt, ha elállási jogával él a fogyasztó, azzal egyidejűleg a hitelszerződést is felbontja.

Az elállási jog azt a célt szolgálja, hogy a vásárló a termék kipróbálása közben győződjön meg arról, hogy szüksége van-e a termékre, ezért ennek érvényesítése nem tehető attól függővé, hogy például megtartotta-e a termék csomagolását, vagy kibontotta-e azt.

Ha futár vagy szállító viszi ki a terméket,
az ő jelenlétében győződjünk meg róla, hogy a megrendelt termék van-e a dobozban, és a szállítólevélre írtak egyeznek azzal, amit megrendeltünk. Ha a vásárló valamilyen eltérést tapasztal, akkor a szállítóval jegyzőkönyv formájában ezt rögzítenie szükséges ahhoz, hogy a későbbi viták elkerühetők legyenek.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem