Ennek nem fognak örülni a háziasszonyok: beindult a drágulás

2017. február 14. 17:31

Az árak januárban átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Ez azt jelenti, hogy gyorsul a drágulás, hiszen decemberben még csak 1,8 százalék volt az infláció éves alapon - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

Nagyjából 1,9 és 2,6 százalék közötti inflálcióra számítottak a Portfolio elemzői. Legnagyobb mértékben a a járműüzemanyagokat is tartalmazó egyéb cikkek és a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

12 hónap alatt, 2016. januárhoz viszonyítva:

  • Az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül a cukoré 15,3, a sertéshúsé 9,6, a sajté 4,6, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 3,5 százalékkal. 
  • A baromfihús ára 16,4, a tojásé 5,0 százalékkal csökkent. 
  • Átlag felett, 6,9 százalékkal drágultak az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek), ezen belül a járműüzemanyagokért 15,2 százalékkal kellett többet fizetni.
  • A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,5, a szolgáltatások 1,4, a ruházkodási cikkek 1,0 százalékkal drágultak.
  • A háztartási energia ára kismértékben, 0,1 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Tavaly decemberhez viszonyítva:

  • A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek 0,6 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek 6,6, a sajt 2,2, a sertéshús 1,6, a kenyér 1,5 százalékkal. 
  • A baromfihús ára 12,9, a tojásé 5,6, a tejé 4,3 százalékkal csökkent, aminek e termékek áfakulcsának 5 százalékra történő mérséklése az oka.
  • A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek ára emelkedett (1,7 százalékkal), ezen belül a járműüzemanyagoké 3,3 százalékkal.
  • Átlag felett, 0,9 százalékkal drágultak a szeszes italok, dohányáruk.
  •  A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek ára kismértékben, 0,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások ára 0,2 százalékkal mérséklődött.
  • A ruházkodási cikkekért 2,5 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem