8 °C Budapest

Elkezdték az építkezést: hamarosan nyit az új IKEA

2016. május 31. 17:06

Ünnepélyes keretek között tették le a harmadik magyarországi IKEA áruház alapkövét Soroksáron. Az áruház 2017 első felében nyílik majd, addig mintegy 300 új munkatársat szeretne felvenni az IKEA - írja közleményében az áruház.

Befejeződtek az IKEA soroksári áruházának építéséhez kapcsolódó földmunkálatok, május 31-én pedig ünnepélyes keretek között letették az épület alapkövét. Az eseményen Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere is részt vett.

az IKEA jellemzően nem csak építkezik, hanem be is fektet azokban a régiókban, ahol jelen van. Örömteli pillanat ez a kerület és a soroksári lakók számára, hiszen az IKEA számos új munkahelyet teremt, és várhatóan a helyi közösségeket is támogatja majd

- mondta el a polgármester.

A soroksári IKEA nemrégiben megválasztott menedzsmentje most az áruház további munkatársainak kiválasztására koncentrál, hiszen a 2017-es nyitásig további mintegy 300 embert szeretnének felvenni. Aki szívesen dolgozna a svéd áruháznál, a www.IKEA.hu Karrier oldalon talál további információt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm