11 °C Budapest

Életveszélyes gyerekhinták a magyar piacon: itt a lista

Pénzcentrum
2014. szeptember 30. 20:05

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során tizennégy gyermekhinta közül tizenkettő nem felelt meg az előírásoknak - derült ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tájékoztatásából.

A közlemény szerint, a laboratóriumi vizsgálatokon a játékok közül egy nem bizonyult elég szilárdnak, négy esetben pedig olyan éleket találtak a hintán, amelyek sérülést okozhatnak a gyerekeknek. Négy terméknél nem voltak elég vastagok a rögzítő kötelek, három hintához pedig olyan kicsi eltávolítható alkatrészek tartoztak, amelyeket a gyerekek akár le is nyelhetnek. Hat hinta az érvényben lévő szabványnak sem felelt meg, mert kioldható csomókötést tartalmazott - ismertette a vizsgálat eredményét a NFH.

Hozzátették, hogy a hinták esetében az egyik legfontosabb követelmény a statikus szilárdság. Ugyanakkor a tartókötélnek legalább 10 milliméter átmérőjűnek kell lennie, annak érdekében, hogy a gyerekek belekapaszkodhassanak, de a kötél mégse sértse meg a kezüket, továbbá nem tartalmazhatnak lenyelhető kiegészítőket.

A balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelentő és letiltott hinták listája IDE KATTINTVA érhetők el. A hatóság természetesen intézkedett, hogy a nem megfelelő termékeket kivonják a forgalomból - tartalmazza a sajtóközlemény.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem