11 °C Budapest

Szigorúbb szabályozás jöhet az energiaitaloknál Magyarországon

2015. április 28. 13:37

A kormány tervei között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása - válaszolta Rétvári Bence EMMI-államtitkár egy képviselői kérdésre.

Van-e a kormánynak arra vonatkozó szándéka, hogy betiltsa az energiaitalok forgalmazását a hazai üzletekben a fiatalok számára?

 - tette fel a kérdést Oláh Lajos képviselő.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről Rétvári Bence válaszolt írásban. Kifejti, hogy az "Egészséges Magyarország 2014-2020" Egészségügyi Ágazati Stratégia népegészségügyi programterületével összhangban előkészítésre került a táplálkozás-egészségügyi Szakpolitikai Program, amelynek kiemelt cselekvési területe az egészséges választás elérhetővé tétele a fogyasztók számára.

A területet érintő tervezett intézkedések között szerepel az energiaitalok fogyasztásának korlátozására vonatkozó szabályozás kidolgozása, amelynek egyik lehetősége a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése


- válaszolta az államtitkár.

Válasza elején emlékeztetett az államtitkár arra, hogy a kormány 2011-ben döntött a népegészségügyi termékadóról (Neta).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek segítségével a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó élelmiszerek, így például a jelentős koffein-tartalmú illetve metilxantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását - elsősorban a leginkább érintett fogyasztói csoportokban, az iskolás gyermekek, serdül őkés fiatal felnőttek körében - kívánják visszaszorítani.

Egy 2012-es EMMI-rendelet pedig kimondja, hogy a Neta hatálya alá tartozó termékek nem árusíthatók nevelési-oktatási intézményekben.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem