15 °C Budapest

Aljas módszerrel kaszálnak a nyugdíjasok vámszedői

Pénzcentrum
2015. január 31. 12:50

Egy éve vezették be azt a módosítást, mely szerint a termékbemutatókat be kell jelenteni a rendezvény előtt 15 nappal. Ennek ellenére a várt eredmények nem érkeztek meg, sőt, az árubemutatókra továbbra is valótlan ígéretekkel, méregdrága, használhatatlannak bizonyuló cikkekkel csábítják főleg a nyugdíjasokat.

A bejelentési kötelezettség fő funkciója, hogy a hatóság minél több termékbemutatóról értesüljön, amivel nincs is gond. Probléma akkor adódik, amikor a helyszínen kizárólag szórólappal, névre szóló meghívóval rendelkező személyek vannak jelen, ilyenkor a felügyelet munkatársa csak úgy tud részt venni az eseményen, ha felfedi kilétét, de ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy ellenőrzés zajlik - magyarázta dr. Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kabinetvezetője a Kossuth Rádió Napközben című szerdai műsorában. Ha azonban az ellenőr végig inkognitóban tud maradni, feltárhatóak azok a megtévesztő, adott esetben agresszív kereskedelmi gyakorlatok, amelyek a korábbi vizsgálatokon nagy számban voltak tapasztalhatók - tette hozzá.

A termékekkel két komoly baj szokott lenni:

  • Az egyik, hogy az azok megvásárlására való ösztönzés általában azt az állapotot használja ki, amelyben az idős emberek többsége egyébként is benne van, így az összes olyan tünetet felsorolják, amellyel a nyugdíjas korosztályban "illik" rendelkezni.
  • A másik gond, hogy a forgalmazó nem tudja elvégezni azt az igazolást, amely bizonyítja a termék bemutatókon elmondott terápiás hatását - mutatott rá. Nagy problémát okoznak továbbá a helyben köthető hitelszerződések is, ami miatt a jogszabály szigorításával kapcsolatban lesz még teendő.

A törvény tiltja az agresszív kereskedelmi gyakorlatot, bár annak megítélése már jogalkalmazási kérdés. Jogszabálysértés történik, amikor a bemutatókon agresszív meggyőzés zajlik, egyfajta pszichés nyomásgyakorlás.

Ilyen például, ha az hangzik el, hogy ha valaki nem veszi meg a terméket, akkor a következő karácsonyt már nem éli meg. Vagy olyan pszichés nyomásgyakorlás történik, hogy az esemény végén úgy érzi a részvevő, hogy muszáj vásárolnia, mintegy ellenszolgáltatásként, amiért elvitték kirándulni és ebédet is kapott.

Tavaly csak az írásos bejelentések száma 700-800 között volt, a telefonos és egyéb panaszokkal együtt pedig jóval 1000 fölötti a szám.

Fontos tudni, hogy a termék átvételétől számítva 14 napon belül az elállás lehetősége a vásárló rendelkezésére áll, mindenféle indoklás nélkül megteheti azt. A vállalkozásnak információt kell közölnie a panaszügyintézés menetéről és a visszaküldés helyéről. A határidő letelte után a szavatossági, jótállási jogok élnek, ha a termék hibás, vagyis nem rendelkezik azzal a tulajdonsággal, amivel azt meghirdették, akkor a szerződésbe "bele lehet nyúlni". Ez nehezebb, sokszor békéltető testületi eljárást kell igénybe venni hozzá; perre is lehet vinni az ügyet, mert nagy részük megnyerhető.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem