7 °C Budapest

Vége a harcnak: megegyezett a Heineken és a Csíki Sör

2017. március 27. 17:30

Vége a pereskedésnek, megegyezett egymással a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft.  A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn.

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez.

- írja a közösségi oldalon a Csíki Sör Manufaktúra.

Hosszú ideje húzódott már a harc az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project Kft. és a Heineken Románia között. Az egész onnan indult, hogy a Heineken beperelte az Igazi Csíki Sör gyártóját, mert úgy vélte, hogy a gyártó ellopta a szellemi tulajdonát. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

Az elsőfokú ítéletben a Hargita megyei törvényszék azt állapította meg, hogy a csíkszensimoni sörgyártó tisztességtelen és megtévesztő eszközöket használt az üzleti versenyben, az ítélet szerint 30 napon belül vissza kellett vonnia, és meg kellett semmisíteni az Igazi Csíki Sör néven árult termékeit.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Plusz kis cifraság a történetben, hogy korábban a hungarikum bizottság erdélyi tagja javasolta a márka hungarikummá nyilvánítását, és 2016 december 9-én a spanyolországi Alicantében székelő Európai Márkahivatal másodfokon is a Lixid Projektnek ítélte a márka használati jogát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem