Varga belengette: áfacsökkentés jöhet

Pénzcentrum
2015. szeptember 30. 08:31

Mérlegelheti a kormány, hogy csökkentse a lakásépítések 27 százalékos áfáját, amely újabb lökést adhat a beruházásoknak - mondta a Magyar Idők szerdai számában megjelent interjúban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy újabb ágazatokban lesz kötelező az online pénztárgép használata.

A tárcavezető szerint hamarosan újabb, a szolgáltató szektorban működő vállalkozások számára írják elő az online kasszák használatát, a jogszabály tervezetét már szövegezik. Az érintettek között lehetnek a szervizek, gépjárműalkatrész-kereskedők, pénzváltók, masszőrök, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy érdemes-e előírni, hogy diszkókban, fitneszklubokban is online kasszával állítsák ki a nyugtát. Varga Mihály emellett hangsúlyozta: fontos, hogy az érintetteknek megfelelő idő álljon a rendelkezésükre és lényeges, hogy az állam, ha szükséges, akkor mérlegelje, hogy adjon-e anyagi segítséget a gépek vásárlásához.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy az étel- és italautomatákat is bekötnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Elmondása szerint a feketegazdaság elleni fellépéssel kapcsolatban két elképzelés is megfogalmazódott: az egyik a cégek számlázási rendszerét kapcsolná össze a NAV-val, a másik pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ötlete volt, e szerint a vállalkozások készleteit csatlakoztatnák az adóhivatalhoz.

A tárca vezetője szerint folyamatosan elemzik, hogy az ezekből származó többletbevételt mire fordítsák. Jövőre egy százalékkal csökken a személyi jövedelemadó, illetve bizonyos húsáruk adója. "Úgy vélem, a későbbiekben a lakásépítések kapcsán is mérlegelheti a kormány a 27 százalékos forgalmi adó csökkentését" - nyilatkozta Varga Mihály.

Közölte azt is, hogy megbeszélésre hívta a bankrendszer képviselőit azt javasolva, tekintsék át együtt, miként fokozható a hitelezési aktivitás.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem