20 °C Budapest

Sokat bukhatnak a vállalkozások: papírok, amelyek nélkül nincs nullás hitel

2016. november 23. 05:44

Május óta pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a versenyképességük növelését célzó uniós hitelprogramra. Ahhoz azonban, hogy megkaphassuk a nulla százalékos hitelt, szigorú ellenőrzéseken kell átesnünk és komoly dokumentációt kell leadnunk. Mutatjuk, mire kell figyelni a fejlesztési terv elkészítésekor.


A valóban nulla százalékos EU-s hitelt akár induló vállalkozások is igényelhetik, de fontos tudni, hogy a GINOP-8.3.1-16 Mikro-, kis-és középvállalkozások versenyképességének növelése célú Hitelprogram csak a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló projektekre kapható támogatás (a Közép-Magyarországi régióban VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében címmel külön Hitelprogram került kialakításra). A hitelprogram keretösszegét nemrég emelték 70 milliárd forintra, a vállalkozások pedig 1 millió és 600 millió forint közötti összegekre pályázhatnak.

A 150 millió forint alatti hitelekre egyszerűsített eljárással pályázhatnak a vállalkozások, ezek az igénylések általában gyakoribbak is. 150 millió forint feletti hitelt jó eséllyel csak a komolyabb pénzügyi adatokkal rendelkező vállalkozások kaphatnak.

Különösen jó lehetőség ez az építőipari szereplők számára és a turisztikai ágazatnak, hiszen ott jóval szűkebb a visszatérítendő pályázatok köre

- tudta meg a Pénzcentrum Tóth Ádám Ferenctől, az European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet ügyvezetőjétől.

A fejlesztési terv elkészítése azonban nem kis feladat, ezért most összegyűjtöttük, hogyan érdemes belevágni.

  • Az első lépében ellenőrizzük azt, hogy összhangban van-e a fejlesztési tervünk a pályázati kiírással. Nézzük meg, hogy a projektünk megvalósítása nem ütközik-e kizáró feltételbe.
  • A második lépésben pedig azt nézzük meg, hogy támogatható-e az elképzelésünk, amit meg szeretnénk valósítani.

Segítséget nyújthat a nulla százalékos hitel például új gépek beszerzésben, amelyekkel termelékenység növekedést tudunk elérni, hiszen ez akár kedvezőbb lehetőség lehet, mint egy lízing. Ráadásul a beszerzés után kérhető 1 év türelmi idő is a hiteltörlesztés elkezdésére, ami különösen nagy segítség lehet egy induló vállalkozásnak.

De hasznos például a nulla százalékos hitel egy a vállalkozás saját tulajdonában lévő ingatlanon megvalósuló fejlesztésre, átalakításra is, amellyel növeljük a kapacitásunkat és a versenyképességünket. Míg például, ha a közúti áruszállítás a fő tevékenységünk, akkor eleve ki vagyunk zárva a programból.

  • Ha minden stimmel, akkor a harmadik lépés az, hogy az útmutatóalapján összeállítjuk a fejlesztési tervünket. Ennek elkészítése általában 1-2 hetet vesz igénybe, de érdemes nagyon résen lenni, mert apró kis hibákkal akár heteket csúszhatunk. A fejlesztési tervünk leadásától számítva pedig még 90 nap is eltelhet a döntésig.

A döntés és a folyósítás között eltelt idő pedig az adott hitelkérelem típusától függően változik. 2 hét alatt is megkaphatjuk a pénzt, de az is előfordulhat, hogy akár még 60 napot várnunk kell.

Mire kell figyelni?

A klasszikus banki hitelhez képest itt jóval több dokumentációra lesz szükségünk. Többek között csatolnunk kell:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • a vállalkozás vezetőjének szakmai önéletrajzát,
  • az adóhatóság által kiadott bejelentkezési lapot,
  • az előző két év lezárt eredménykimutatását, (induló cégekre ez nem vonatkozik)
  • és a társasági adóbevallást is.

Nem árt azt sem tudnunk, hogy amennyiben a Közvetítő által lefolytatott kockázati minősítés indokolja a vállalkozás tulajdonosai kezesek lesznek, ugyanis a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ehhez köti a hitelképességet.

Érdemes figyelnünk arra is, hogy a 2016. október 29-től hatályos módosításokban pontosan meghatározásra kerültek az elszámolható költségek mértékére és arányára vonatkozó elvárások.

A fejlesztési terv megírásakor törekedjünk arra, hogy szép kerek történetben legyen bemutatva vállalkozásunk jelene és jövője. Külön térjünk ki arra is, hogy mit szeretne vállalkozásunk elérni ezzel a fejlesztéssel. A kulcs ugyanis a pályázat kiírásának nevében van, vagyis minden olyan ötlet jó lehet, ami a vállalkozásunk versenyképességét javítja.

Figyeljünk arra is, hogy a vállalkozás bemutatása összhangban legyen a jelenlegi állapottal, ugyanis az MFB nagyon odafigyel arra, hogy a pénzt valóban arra fordítsuk, amire igényeltük. A bank helyszíni szemlét is tart, és ellenőrzi a fejlesztési tervünkben leírtakat.

Hogyan és meddig lehet pályázni?

A hitelkérelmünket csak az MFB Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban álló, megfelelő jogosítvánnyal rendelkező Közvetítőhöz nyújthatjuk be. A Közvetítők listáját az MFB Zrt. a honlapján találhatjuk meg.

A Hitelprogram keretében utoljára 2018. október 1-jén lehet Hitelkérelmet benyújtani.

Olvasóink kérdéseit is várjuk a témában. Címünk: penzcentrum@penzcentrum.hu

Címlapkép forrása: Shutterstock

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem