16 °C Budapest

Oszkó Péter: különös perverzió kell, hogy ma valaki ebbe tegye a pénzét

2017. január 20. 15:03

A jelenlegi hazai üzleti környezetben különös perverzió kell ahhoz, hogy valaki startupba fektesse a pénzét - kezdte a nyitóelőadást Oszkó Péter, korábbi pénzügyminiszter, a Drukka Startup Studio tegnapi eseményén, ahol a hazai tőkealapok és a startupok meghatározó szereplői adtak képet a jelenlegi befektetői környezetről.

Sokan úgy gondolják, hogy nem éri meg és rendkívül kockázatos ma startupba fektetni a pénzünket. A bedőlési arány hatalmas, hiszen a tendenciák alapján jelenleg Magyarországon tízből kilenc startup elbukik, amelynek egyik oka lehet, hogy nem áll rendelkezésre elegendő induló tőke. Mivel a hazai ökoszisztéma még nem termelte ki startup sikertörténetek sorozatát, ezért ma Magyarországon egy különös perverzió kell, ahhoz, hogy valaki startupba fektessen.

Nagyon magas kockázatú tevékenységről van szó, és ez nem csak magyar sajátosság. A globális statisztikákat nézve az általános piaci megtérülése ezeknek a befektetéseknek 0-1 százalék között mozog - mondta el előadásában Oszkó Péter, az OXO Csoport, valamint a Power Angels alapítója és vezetője.

A startup-építés azonban többszereplős játék, amelyben ugyanúgy fontos szerepe van az ötletnek, az állami szerepvállalásnak és az ún. angyal-befektetői társaságoknak egyaránt.

Tipikus piaci befektetőknek számítanak:

  • A magánbefektetők, angyalbefektetők, angyalbefektetői klubok
  • Intézményi befektetők, family office-ok, tőkealapok
  • Corporate akcelerátorok és alapok a pénzügyi és stratégiai befektetés határterületei
  • Impakt akcelerátorok és alapok
  • Az állam, önálló szereplő
Óriási lehetőséget látunk abban, hogy a következő években legalább tíz olyan startupot indítsunk el, amelyekben megvan a növekedési potenciál lehetősége. Örvendetes, hogy rendelkezésre állnak állami források, ugyanakkor a magánbefektetők feltételrendszere véleményem szerint kevésbé szigorú és kevesebb kötöttséggel járó lehetőséget biztosít a startupoknak, amelyeknek a működését nem korlátozzák statisztikai elvárások

- tette hozzá Oszkó Péter.

Hogyan lehet egyszerűbb az indulás?

Egyre népszerűbb megoldás, hogy a cégek ún. startup gyárhoz fordulnak, amelynek lényege, hogy több startupot építenek egyidejűleg, amelyek számára központosított erőforrások állnak rendelkezésre. Általában a stúdiókból indult cégek ötven százaléka saját lábra tud állni és ún. seed-befektetést kap.

A világ nagyon gyorsan változik, éppen ezért nagyon sok ötleten dolgozunk egyszerre. Ami az első kísérletek során úgy tűnik, hogy nem működik, akkor azt félrerakjuk. A sikeres ötleteket pedig kiszervezzük, magán vagy állami forrást szerzünk nekik, hogy terjeszkedhessenek

- mondta el Szigeti Attila, a Drukka Startup Studió operatív vezetője.

50 milliárd forintot oszt szét az állam

Hatalmas lehetőség előtt áll most a startup szektor, az új állami támogatásoknak köszönhetően. Tavaly novemberben 50 milliárd forinttal indult el a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. A tőkealap-kezelő küldetése, hogy új alapokra helyezze az innovatív kkv-k finanszírozását, támogassa a hazai startup ökoszisztémát és ezáltal növelje Magyarország versenyképességét.

A program indulását számos kutatás és piacelemzés előzte meg - annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a kudarcokat. A pályázóknak például a GINOP pályázati előírásoknak is meg kell felelniük.

Számításaink szerint több száz, de akár félezer induló vállalkozás kaphat közel tízmillió forintot. Ez a korai fázisú finanszírozás egyedülálló mind Magyarországon, mind pedig a régióban

- mondta el Katona Bence, a Hiventures befektetési vezérigazgató helyettese.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A programmal az induló vállalkozásoknak és az 5 évnél fiatalabb cégeknek szeretnének segíteni  A befektetési folyamat egyébként gyors és transzparens, mindössze 3 hónap alatt lezajlik.

Az induló startupok 9 millió forintot kapnak, 9 százalékos részesedésért cserébe.

A jelentkezések során az alábbi szempontokat veszik figyelembe:

  • a startupban rejlő befektetési potenciál,
  • a projekt innovatív jellege,
  • a csapat összetétele és a meglévő kompetenciák,
  • kidolgozott üzleti- és pénzügyi terv,
  • valamint befektetési prezentáció.

Az inkubációs programra eddig 61 előjelentkezés történt, ebből: 20 az infokommunikációs szektorból, 19 a kereskedelem és szolgáltatás szektorból, 4 az egészségügyből, és 18 egyéb helyről.

Akiknek már sikerült...

Akad természetesen sikertörténet is a startupok világában. Kizárólag állami forrás segítségével indult el például a Drukka Startup Studio keltetőjéből 2015 novemberében a Neatly, amely interneten rendelhető mosás-vasalást kínál. Jelenleg a külföldi terjeszkedést tervezik Bécsbe, Rómába, Barcelonába és Milánóba.

Ellenben a másfél éve indított lakásmenedzsmenttel foglalkozó Let Me Inn kizárólag magánbefektetői forrásokkal indult, jelenleg pedig a második körös befektetésre készülnek, amelyre tervezetten tavasz elején kerülhet sor.

A kezdeti fázisban lévő Gather, akik egy mobil applikáció segítségével szeretnének segíteni abban, felhasználók személyiségük alapján, könnyen berendezhessék saját lakóterüket családi és baráti forrásokból indultak el.

Egyelőre a barátainktól és a családunktól kapott forrásból dolgozunk, és már számos pályázaton és versenyen elindultunk. Még abban a szakaszban vagyunk, amikor keressük a befektetőnket, dolgozunk a piacra lépésen és fejlesztjük az appot. Úgy tervezzük, hogy tavasszal elindul a szolgáltatás

- mesélte Fodor Flóra stylist, a Gather egyik ügyvezetője.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem