11 °C Budapest

Melyik pláza lesz zárva vasárnap? Friss országos lista

2015. március 4. 12:31

Friss listát tett közzé a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) arról, hogy lesznek nyitva a plázák vasárnaponként március 15-e után.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének legfrissebb összesítése szerint a plázák többsége március 15-e után is fogadja a látogatókat vasárnapi napokon.

Budapesten a klasszikusnak módható, jellemzően több szintes, esetenként több tízezer négyzetméter alapterületű, több száz - kiskereskedelmi, vendéglátó, szórakoztató és szolgáltató - üzletet magában foglaló házak esetében, melyből 22 található a fővárosban, mindösszesen 8 bevásárlóközpontban nem működik mozi. Vidéken ezen plázák esetében 28 bevásárlóközpontból 9 üzemel mozi nélkül.

Azok a bevásárlóközpontok, ahol mozi van, nyitva fog tartani vasárnapi napokon, továbbá az éttermek, kávézók és azon szolgáltatók és kereskedelmi üzletek is, akik nem esnek a törvény hatálya alá, 200 nm-nél kisebbek és a tulajdonos, vagy családi segítő dolgozik az üzletben.

Az elmúlt napokban azonban az is kiderült, hogy egyre több olyan bevásárlóközpont is fogadni fogja a látogatókat, ahol nincs mozi. Budapesten 4 olyan bevásárlóközpont is kinyit ahol nincs mozi, vidéken a 9 mozi nélküli plázából 6 tervezi, hogy kinyit vasárnapi napon.

A szövetség azt valószínűsíti, hogy a szombati napokon nagy zsúfoltságra kell készülni, többek között emiatt több bevásárlóközpont is tervezi a hosszított nyitva tartást, jellemzően csütörtöki, pénteki és szombati napokon. Várhatóan az esti nyitva tartást hosszabbítják meg 1 órával, így jellemzően Budapesten este 9 óra helyett 10 óráig várják a vásárlókat, míg vidéken az eddigi este 8 óra helyett 9 óráig lesznek nyitva. Vidéki házak esetében felmerült a reggeli korábbi nyitás is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Bár a bevásárlóközpontok üzemeltetői szerint a lépés káros a gazdaságra és a társadalomra egyaránt. Mint szerdai közleményükben írják, Horvátországban a törvény elfogadása után fél évre, Szlovéniában 1 év után visszavonták a törvényt, Ausztriában tervezik a könnyítést a turisztikailag látogatott helyeken, Franciaországban pedig a napokban jelentősen könnyítettek a szabályozáson.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem