6 °C Budapest

Melyik pláza lesz nyitva vasárnaponként? Itt a lista

2015. március 3. 12:32

Nem lesz könnyű dolga annak, aki vasárnap szeretne plázázni március második felétől: sok bevásárlóközpontban gyakorlatilag csak a mozi és az éttermek lesznek nyitva, de az egyik legnagyobb budapesti pláza teljesen lehúzza a rolót a hét utolsó napjára.

Jövő vasárnap életbe lép a vasárnapi nyitva tartást korlátozó törvény. Mivel március 15-e egyébként is ünnepnap, először 22-én csodálkozhatunk rá a gyakorlatban is arra, milyen kevés helyen tudunk majd vásárolni.

Az új szabályozás különösen látványos lesz a hatalmas alapterületű hipermarketekél és a plázáknál. Azonban míg előbbiek közül elvileg egy sem lesz nyitva, a bevásárlóközpontoknál inkább azok lesznek kisebbségben, amelyek teljesen zárva tartanak majd.

A Portfolio és a Pénzcentrum körképéből az látszik, hogy

a mozival is rendelkező plázák jellemzően nyitva tartanak vasárnap,

ezekben a mozi mellett még a vendéglátó egységek lehetnek nyitva, de csatlakozhat még néhány, a bevásárlóközpontban található üzlet is (jellemzően kisebb boltok, ahol a tulajdonos is ott dolgozik). Az a bevásárlóközpont azonban, ahol nem üzemel mozi várhatóan nem nyit majd ki vasárnapokon március közepétől - ilyen például az egyik legnagyobb pesti pláza, az Árkád.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 


A vasárnapi kieső vásárlások pótlása érdekében hétköznap több pláza is tervezi a hosszabb nyitva tartást. Egyesek a hét minden napján tovább tarthatnak nyitva, míg mások pár napot választanak ki erre a célra. Jellemzően a budapesti központok esetében a korábbi 9 órás zárást 10 órára módosítják, míg vidéken a 8 órás zárás változhat 9 órára. De vidéken szintén felmerült annak a lehetősége is, hogy esetleg nem az esti nyitva tartást hosszabbítanák meg, hanem korábban nyitnának ki az épületek, ezt azonban még egyelőre vizsgálják.

Mi a helyzet a vidéki városokban?

  • Jellemzően a vidéki bevásárlóközpontok közül is azok lesznek nyitva vasárnaponként, amelyekben van multiplex mozi.
  • A Balaton Plaza (Veszprém), Sopron Plaza (Sopron), Pécs Plaza (Pécs), Savaria Plaza (Szombathely) nyitva fognak tartani vasárnaponként.
  • A Zala Park (Zalaegerszeg) kiskereskedelmi park a törvény életbe lépése után nem nyit ki vasárnaponként, kivéve az adventi, továbbá a szabadon választott vasárnapokat.
  • A Balaton Plaza bevásárlóközpont meghosszabbított nyitva tartással üzemel 2015. március 15. után pénteken és szombaton 9-21 óra között. A Pécs Plaza, a Savaria Plaza, és a Sopron Plaza az eddigi nyitva tartási rend szerint tartanak nyitva a továbbiakban is.
  • A bevásárlóközpontok által meghatározott szabadon választott vasárnapok tervezett dátuma: Savaria Plaza: 2015. november 22., Balaton Plaza: 2015. december 27., Pécs Plaza: 2015. december 27., Sopron Plaza: 2015. december 27. A bevásárlóközpontok ezeken a napokon a vasárnapi nyitva tartási rend szerint tartanak majd nyitva.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem