18 °C Budapest

Megszólalt a Tesco-vezér: ezt lépik a vasárnapi zárva tartás ellen

Pénzcentrum
2015. szeptember 30. 11:37

Még mindig veszteséget, elveszett bevételt jelent a Tesco számára a vasárnapi zárva tartás - mondta el egy interjúban Pálinkás Zsolt, az áruházlánc Működési Ügyvezető Igazgatója.

Meglehetősen ritkán nyilatkoznak a hazai áruházláncok felsővezetői, a vasárnapi zárva tartás bevezetése óta alig hallottunk érdemi megszólalást szakemberektől. A Tesco Működési Ügyvezető Igazgatója most megtörte a csendet: mint arról az Élelmiszer Online-nak adott interjújában Pálinkás Zsolt beszámolt, kemény döntéseket kellett meghozniuk az elmúlt hónapokban, a vasárnapi zárva tartás pedig igencsak rosszul érinti az üzletláncot.

A "hármas csomag" feladta a leckét nekünk, a vasárnapi és éjszakai kereskedelem tilalma, az élelmiszerláncfelügyeleti-díj, illetve a törvény miszerint, ha két egymást követő évben nem termelünk profitot, akkor elveszíthetjük a jogot a kereskedésre. Azt gondolom, az elmúlt egy évben a lehető legkeményebb döntéseket hoztuk meg Tescón belül. Be kellett zárnunk 13 boltot, ami a helyzet kezelésének elengedhetetlen része volt.

- fogalmazott Pálinkás Zsolt.

Az összes bezárt üzlet dolgozójával egyesével le tudtak ülni, felajánlottak nekik más lehetőséget, és mintegy

háromnegyedük a mai napig az áruházláncnál dolgozik.

Mint elmondta, a vasárnapi zárva tartás hatásáról még elhamarkodott lenne mérleget vonni, de egy-két dolog már megfigyelhető:

A vasárnapi zárva tartásnak - finoman fogalmazva - nem biztos, hogy minden vásárlónk és kollégánk örül. Átalakultak a vásárlói szokások, voltak rossz pillanatok, de végül az emberek alkalmazkodtak. Azt a trendet látjuk, hogy a vásárlók sokkal inkább előre gondolkodnak, megugrott a pénteki és szombati forgalom, és ezeken a napokon jóval tudatosabb kosárösszetétel figyelhető meg, és némileg növekedett a hétfői forgalom is.


De mit tudtak tenni?

A Tesco átalakította az akcióit:

  • a klubkártya segítségével pontosan be tudják azonosítani, hogy egy vásárlás hogyan alakult ki;
  • bevezették a személyre szabott kupont, amit a vásárló a blokkal együtt közvetlenül a vásárlás után megkap;
  • kuponokkal ösztönzik a különböző boltkategóriák közötti átjárást is. Ha például hipermarketben történt az első tranzakció, Tesco kisboltba szóló kedvezményhez adnak kupont, míg a kisboltban egy online vásárlásra alkalmas bont kap a vásárló;

A Működési Ügyvezető Igazgató hozzátette, hogy akármilyen jó megoldásokat találtak a vasárnap kiváltására,

ez az intézkedés még mindig veszteséget, elveszett bevételt jelent.

A balatoni forgalomnál ez 170 ezer, külföldiekhez köthető, kiesett vasárnapi tranzakció.

Mit mond a kormány?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A gazdasági tárca szerint egyértelműen sikeres a vasárnapi zárva tartás bevezetése a kiskereskedelem szempontjából.

Az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a kereskedelmi forgalmat nem a pihenőnap, hanem a családok jövedelme határozza meg - mondta el Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szeptember közepén.

Glattfelder Béla szerint a Központi Statisztikai Hivatal adataiból egyértelműen kiderül, hogy 7,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az előző évhez képest. Mint mondta, valószínűleg a pihenőnap bevezetésének olyan hatása is volt, hogy a kisebb boltok irányába terelte a kereskedelmi forgalmat.

Az államtitkár szerint az sem bizonyosodott be, hogy elbocsátásokkal járna a vasárnapi zárva tartás: úgy látja, sokkal inkább munkaerő-hiányról beszélhetünk az ágazatban. Hozzátette: jelenleg több, mint 5 500 a kiskereskedelemben a betöltetlen álláshelyek száma.


A Tescót még a vasárnapi bezárásnál is nehezebben érinti az élelmiszerláncfelügyeleti-díj. Nem tartják ugyanis méltányosnak, hogy nem érinti egyenlő mértékben az összes piaci résztvevőt, így versenytorzító hatása is lehet. Úgy látják, a reklámadóhoz hasonlóan itt is az egykulcsos szemlélet lehetne a megoldás.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem