19 °C Budapest

Még egy ok, ami miatt tovább emelkednek a lakásárak

2017. március 22. 13:02

A piaci környezet pozitív változásai egyelőre nem eredményezték a magyar építőipar fizetési szokásainak javulását, sőt, valamennyivel még romlott is a helyzet tavalyhoz képest.

A piacvezető hitelbiztosító országigazgatója szerint, a halasztott fizetés továbbra is meghatározó az építőiparban, mint ahogy az is, hogy az építőipari cégek késnek a számláik kifizetésével. A B2B, tehát a vállalati ügyfeleknek megszabott számlafizetési határidők az építőipar esetében körülbelül két héttel haladták meg az országos átlagot.

Ez azt jelenti, hogy a szállítók eleve több időt adtak építőipari vevőiknek a számlák kifizetésére, mint más iparági partnereiknek, és még ennek ellenére is gyakran később jutottak hozzá a pénzükhöz

- mondta Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója.

A hitelbiztosító elemzői a szektor legfőbb kockázatának továbbra is a megrendelések összetételét tartják. Míg a német, francia vagy holland építőipar motorja a lakásépítés, addig Magyarországon az uniós finanszírozású infrastrukturális beruházások húzták az építőipart.

Mindenképpen egészségesnek tartjuk, hogy újraindultak a lakásfejlesztések. Ugyanakkor hiába mutat másfélszeres növekedést a szektor idei megrendelés-állománya az egyéb épületek kategóriájában, mint egy évvel korábban. Az összes beruházást tekintve ez ismét a nagyberuházásokról, gyorsforgalmi útépítésekről szól, nem pedig lakóépületekről

- mondta Vanek Balázs.

A cég anulmánya kiemeli azt is, hogy az infrastrukturális beruházások elszívják a szakképzett munkaerőt a lakásépítések elől, miközben a vállalatok 50%-a már eleve a munkaerőhiányt tartja a növekedés legnagyobb akadályának.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A munkaerő problémája a lakásvásárlóknak is rossz hír, mert az ingatlanfejlesztők csak kevésbé hatékonyan és többletköltségekkel tudják átadni a lakásokat, és ennek az árak emelkedése lehet a következménye.

A lakásárakat az áfa változása is emelheti, vélik az elemzők. Ha marad a jelenlegi szabályozás, akkor 2019-ben megszűnik a lakások kedvezményes áfája.

A nagy kérdés itt az lesz, hogy az építőipari vállalatok ebből mennyit tudnak majd a vevőkre hárítani. A beruházók megpróbálják majd a lehető legtöbb projektet átadni az áfaemelés előtt, így előfordulhat, hogy visszaesés következik be az építőiparban. 2020-ban pedig kifutnak az Európai Uniós támogatások, és ez szintén visszaesést okozhat

- mondta az országigazgató.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem