6 °C Budapest

Itt az új SPAR-bolt: ez vajon nyitva lesz vasárnap?

2015. május 27. 16:34

Új üzletet nyit a SPAR Budapest belvárosában, a jogszabályok miatt azonban ez sem lehet nyitva vasárnap - derült ki az áruházlánc szerdai sajtótájékoztatóján.

További bővülést tervez a SPAR Magyarországon. Az áruházlánc az elmúlt 24 évben mintegy 1 milliárd eurót (310 milliárd forint) fektetett be a magyar piacon, ebből közel 55 millió eurót (17 milliárd forint) 2014-ben, és ezzel mintegy 800 új munkahelyet is létrhozott.

2015-ben is a növekedés a cél az üzletláncnál - annak ellenére, hogy a piaci körülmények megváltoztak, a vasárnapi zárva tartás miatt jelentősen átalakultak a vásárlási szokások.


Ez azt jelenti, hogy bár a 387. SPAR-üzletet nyitják csütörtökön - 317 millió forintos beruházással, összesen 22 munkahelyet teremtve - Budapest XIII. kerületében, ez sem lesz nyitva a hét utolsó napján. (Mint azt az áruházlánctól megtudtuk, most vasárnap egyébként kihasználja a bolt a jogszabályban engedélyezett "szabadnapot", és nyitva lesz.)

Mikor vásárolunk vasárnap helyett?

A szombat lett a vasárnapi zárva tartás egyértelmű nyertese - derül ki a SPAR három hete közzétett adataiból. Az áruházlánc boltjaiban 23 százalékkal vásárolnak többen szombatonként most, mint a vasárnapi boltzár bevezetését megelőzően. Ez hatalmas forgalomnövekedést jelent a szombati napon. Hétfőn is sokkal - 12 százalékkal - többen mennek a boltokba, mint korábban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nagy vesztes ugyanakkor a szerda: a hét középső napján 5 százalékkal kevesebben vásárolnak most, mint márciusban. Nem véletlen, hogy az áruházláncok erre a napra próbálnak több vásárlót terelni a boltokba - például különféle akciókkal, kuponokkal.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm