21 °C Budapest

A földdel teszik egyenlővé a leghíresebb pesti piacot

Pénzcentrum
2014. szeptember 2. 16:15

Megkezdődött a Józsefvárosi piac bontása. A munkálatokat végző cégeknek az híres-hírhedt Négy Tigris piac után maradt konténervárost kell eltakarítaniuk.

Június 16-án zárt be végleg a kétes hírű Józsefvárosi piac, de a korábbi üzemeltető nem üresen, megtisztítva adta át a mintegy 40 ezer négyzetméteres területet. A tulajdonos MÁV Zrt. pályázatot írt ki a piac területének megtisztítására. A két részre osztott területen győztes cégek szeptember elsején meg is kezdték a munkálatokat - írja a Józsefváros.hu. Feladat akad bőven, a rengeteg szemét mellett számtalan konténer is maradt még a helyszínen.

Fotók: így nézett ki a piac júniusban - KATTINTS!

Egy hónapig lehetősége volt a korábbi bérlőnek ingóságainak elszállítására. Erre azonban csak részben került sor, hiába vittek el tíz konténert és két autót, bőven maradt még eltakarítanivaló. A harminc nap lejárta után a MÁV Zrt. a területen található ingóságok, hulladék, vasanyag elbontására értékesítési pályázatot írt ki.

Fotó: Pénzcentrum


A vasanyagot - és egyéb hulladékot - magának a vásárlónak kell kibontania. A pályázat során a területet két részben hirdették meg, így végül két nyertes cég kezdhette meg a munkát. A munkálatok szeptember elsején így el is kezdődhettek, amelyet a hónap végéig kell befejezni, hogy a MÁV egy sima, rendezett, részben lebetonozott területet kaphasson vissza.

A Bűnpiac

 - ahogy Kocsis Máté kerületi polgármester nemrég nevezte - már június közepén kiürült, az árusok sem maradtak a területen. A felmérések alapján közel 890 könnyűszerkezetes felépítmény és több mint 260 konténer található az egykori Négy Tigris helyén.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A korábbi tervek szerint a piac helyére 4 milliárd forint értékű fejlesztést - sportközpontot és szabadidőparkot - tervez a kerületi önkormányzat. A fejlesztési terv szerint a sportfunkciókat a pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétől a Posta telkének végéig tartó területen valósulna meg.

Forrás: Józsefváros.hu


A sportpályákat mintegy 12 ezer négyzetméteren alakítják ki, ezek között lenne téli sátorral fedett füves labdarúgó pálya, két streetball pálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabda pálya, atlétikai és erdei futópálya, továbbá mászófal és kültéri fitneszgépek. A beltéri sportlehetőségek között három sportpálya, uszoda, fallabdapályák, tánctermek, konditerem és küzdősportterem kialakítása szerepel a tervekben. Emellett egy szolgáltató egység kapna helyet, ahol sportszerüzletek, szépségipari szolgáltatások, vendéglátó-ipari egységek lennének. Az Orczy térhez közeli főépületben hostelt és éttermet alakítanának ki. A kivitelezés 2015 októberében fejeződhet be.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm