930 milliárdot oszthatnak szét a vállalkozások között

Pénzcentrum
2015. július 1. 09:33

A gazdaságfejlesztési keret tervezett 830 milliárd forint helyett 930 milliárd forintra vonatkozó felhívás jelenik meg ebben az évben. A támogatások minél gördülékenyebb felhasználása érdekében a már kiírt programokat is folyamatosan finomhangolják: a kapacitásbővítési támogatásnál eltörölték a cég méretére vonatkozó elvárásokat - írja a Napi Gazdaság.

Százmilliárd forinttal megemeli a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program ez évre tervezett fejlesztési keretét a kormány, így 830 milliárd forint helyett 930 milliárd forintnyi uniós támogatásra pályázhatnak idén a vállalkozások.

A százmilliárd forintos többlet keretében főként a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak szánt beruházásösztönző-, gépvásárlást, telephelybővítést célzó támogatásokat, valamint az exportpiacra lépést segítő felhívásokat írnak majd ki.

Az újratárgyalt keretből júliusban és augusztusban összesen 18 pályázatot hirdetnek meg. A nyár folyamán összesen 459 milliárd forintra pályázhatnak majd a kis- és közepes vállalkozások.

A kapacitásbővítés is könnyebb lesz a KKV-knak, ugyanis eltörölték a mérlegfőösszegre vonatkozó elvárásokat, vagyis msotantól bármekkora céggel lehet pályázni ilyen célra. 

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm