2 milliárdos számlagyár: nem kispályázott a bűnöző banda

2017. február 1. 12:01

Illegális számlagyárat buktatott le a NAV, az okozott kár 2,3 milliárd forint is lehet. A tíz tagú banda 700 millió forintos bankszámláit zárolta a hatóság.

Egy fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezet tíz tagját állították elő a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és járőrei. A számlagyár által okozott kár 2,3 milliárd forint. Hét gyanúsított előzetes letartóztatásban van.

A gyanú szerint magyar, cseh, horvát, lengyel, litván, szlovák és szlovén cégek nevében, főként műanyag termékek alapanyagául szolgáló granulátumról, de akár kamionról is állítottak ki számlákat. A vételárként feltüntetett összegeket bankszámlákon átfuttatták, majd a jutalék levonása után készpénzben visszaadták a megrendelőknek.

A bűnbanda vezetője jellemzően külföldről irányította a szervezetet, de társai is rendszeresen tartózkodtak külföldön. Amikor a csapat tagjai felbukkantak Magyarországon, a pénzügyi nyomozók elfogták őket.

Az egyik gyanúsított éppen Kiskőrösre látogatott haza, amikor rajtaütöttek. Egy másik férfi a bűnszervezet rejtekhelyéül szolgáló budapesti lépcsőházba lépett be, amikor elfogták. Három társa a Budapesten parkoló járművüket hátrahagyva gyorsvonattal Szeged irányába menekült, de őket is sikerült lekapcsolni. Egy személyautóval menekülő férfit a röszkei határátkelőhelynél tartóztattak fel. A többi gyanúsítottat az ország különböző pontjairól állították elő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A számlagyár által okozott kár megtérülésére a pénzügyi nyomozók járműveket és készpénzt zároltak, továbbá a NAV Csongrád megyei végrehajtói csaknem 700 millió forint értékben bankszámlákat zároltak, és többek között teherautókat, targoncákat is lefoglaltak. A pénzügyi nyomozók nyolc gyanúsítottat költségvetési csalás, kettőt pedig közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm