11 °C Budapest

Vége lehet az Uber-ezésnek Magyarországon is

2015. július 31. 14:01

Néhány hete jelent meg az új taxisrendelet, ami a fuvarozási szolgáltatókat szabályozza. Ugyan már augusztus első hetétől hatályos a rendelet, még mindig nem egyértelmű annak alkalmazása. Melyik szolgáltatók kerülhetnek ki a szigorú szabályozás alól?

Pár hete összedobtak egy új taxisrendeletet, ami augusztus első hetében hatályba lép - írja az Index. A rendelet két kategóriába sorolja az érintett cégeket:

  • Az egyik a személytaxi-szolgáltatás, ez a taxizás. Ezt a mostani sárga taxik csinálhatják, taxiórával, sárga rendszámmal és tetőjelzővel.
  • A másik a személygépkocsis személyszállító szolgáltatás, ami olyan cégekre vonatkozik, amik a fő szolgáltatásuk mellett szállítanak utasokat. Ilyen például, ha egy szálloda mellékszolgáltatásként kiviszi a vendégeit a reptérre. Ehhez nem kell taxióra vagy sárga rendszámtábla, de regisztrációra itt is szükség van.

A kérdés innentől tehát az, hogy az egyes fuvarmegosztó szolgáltatók melyik körbe tartoznak. Aki az elsőbe, az - ha szabályosan akar üzemelni - erősen megszívta, mert a taxikra vonatkozó kötöttségeket kell a nyakába vennie. Ezzel oda a taxikkal szembeni árelőny, ami az egész piac legfőbb vonzereje.

Az Index megkérdezte az NFM-et, hogy melyik vállalkozást hová sorolják. A válasz lényege ez:

  • Az Uber a kormányrendelet alapján egy diszpécserszolgáltatás (ez is egy új kategória), ami miatt a cég első kategóriás taxiszolgáltatás, azaz a furikázáshoz taxisengedély és sárga autó kell. És persze így jön a meredek drágulás.
  • A Wundercar a második körbe tartozik, tehát személyszállító szolgáltatás, magyarul nem kell a taxióra, és a sárgulás sem kötelező, elég egy szimpla regisztráció.
A probléma, hogy az Uber az első helyett a második kalapba tartozna, a Wundercar pedig egyikbe sem.

Az Uber-sofőrök a fentivel ellentétben kivétel nélkül úgy tudják, hogy minden folytatódhat úgy, mint eddig, csak kell egy vizsga, és a kocsira egy matrica. De semmi sárgulás és semmi drágítás. Nyilván feléjük a központ kommunikálja ezt, úgyhogy az Index megkérdezte az Uber-irodát, árulja már el, milyen alapon értelmezi az NFM-től eltérően a rendeletet. Igazán konkrét választ eddig nem kaptunk, ha lesz ilyen, közöljük, de korábban egy ilyet azért bemondtak:

Vizsgáljuk a jogszabályi változásokat, és felmérjük a lehetőségeinket, hogy milyen módon tudunk megfelelni az új előírásoknak.

Mi a helyzet a Wundercarral?

A Wundercar az Uberhez képest viszont azt az álláspontot képviseli, hogy mivel ők inkább egy telekocsis céghez hasonlítanak, mint az Uberre, ezért a rendelet rájuk egyáltalán nem is vonatkozik. Szóval a második kalapból is ki akarnak kerülni. És azért, hogy ezt egyértelműbbé tegyék, a cég kicsit változtatni is fog azon, ahogy az alkalmazása működik. Augusztustól minden Wundercar appal közlekedő sofőrnek kötelező lesz megadni az úti célját, mielőtt utasokat vesz fel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fejlesztés célja, hogy mindenképp csak olyan emberek utazzanak együtt, akik egyébként is ugyanabba az irányba mennének.

Gyakorlatilag ugyanis ez különbözteti meg a telekocsizást a taxizástól, a telekocsi sofőrje magától is arra menne, mint az utas, itt mindössze a költségeket osztják meg. A taxinál a sofőr az utas kérésére megy el egy adott pontra.

Mi lesz így a telekocsis szolgáltatásokkal?

Magyarországon két telekocsi szolgáltató van jelenleg. Ők, ahogy korábban már a Pénzcentrumon írtuk, nem tartoznak a taxisrendelet hatálya alá, így nem is kell annak megfelelniük.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm