21 °C Budapest

Több tízezer magyar számlájáról tűnhet el pénz a napokban

2016. május 25. 05:42

Vészesen közeleg a határidő, ugyanis május 31 után már elérhetetlenek lesznek azok az összegek, amit a munkáltatók még 2014-ben utaltak a SZÉP kártyákra. A tulajdonosoknak már csak 1 hetük maradt, különben mintegy 1,6 milliárd forint veszhet el.

Nem sok idejük maradt a SZÉP kártya tulajdonosoknak, ugyanis hamarosan nem tudják majd elkölteni azokat az összegeket, amit  2 évvel ezelőtt utalt a munkáltatójuk a számlájukra. Egészen pontosan:

2016. május 31-ig el kell költeni a 2014-es pénzeket, máskülönben a kibocsátónak a fel nem használt összeget vissza kell utalnia a munkáltatónak.

Mennyit kell még elkölteni?

Az MKB Bank legfrissebb adatai szerint 30 159 kártyabirtokosnak még valamivel több mint 287 millió forintja vár elköltésre. A banknál azonban bíznak abban, hogy erős lesz az utolsó hét.

A két évvel ezelőtti, közel 57 milliárd forintnyi feltöltésnek mintegy 98 százalékát már felhasználták az OTP SZÉP kártyabirtokosok.

- válaszolta megkeresésünkre a bank sajtóosztálya.

Akiktől azt is megtudtuk, hogy a kártyabirtokosok 87 százalékának már csak kevesebb mint 20 ezer forintnyi lejáró összeg van a kártyáján.

A K&H Bank közel 20 ezer SZÉP kártya tulajdonosának pedig még összesen 201 millió  forintot kell elkölteni. Náluk a lejáró összegek kártyatípusonként a következőképpen oszlanak meg:

Vagyis összesítésben még csaknem 1,6 milliárd forint vár elköltésre május 31-ig a SZÉP kártyákon.
  • Érdemes tudunk, hogy a szabadidő és rekreációs alszámla nem csupán uszodákban, fürdőkben vagy különböző kulturális szolgáltatásokra, hanem például speciális gyógyászati technikákra és bizonyos egészségügyi vizsgálatokra is költhető, de mehetünk belőle állatkertbe vagy élményparkba is.

  • A vendéglátás utalványrészből szintén strandolhatunk és gondoskodhatunk az ellátásunkról, ebédről, vacsoráról.
A szálláshely alszámlából pedig akár előre is lefoglalhatjuk és kifizethetjük a nyári pihenésünk szállásköltségeit.
  • Emellett pedig ezt a kártyatípust költhetjük utazásszervezési szolgáltatásra, gyógyfürdő- illetve strandbelépőre is.

Hova utazzunk?

A legtöbbeknek a nyár egyet jelent a Baltonnal - ezt pedig a belföldi vendégéjszakák adatai is alátámasztják.

Mennyi az annyi?

2015 nyarán a magyar utazók körében Siófok volt a legnépszerűbb úticél, ezért megnéztük, hogy milyen költségekkel számolhatunk egy ilyen utazás során.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Utazás

Budapestről Siófokra körülbelül egy óra alatt le lehet érni, a 104 km-es út 10 l/100km-es átlagos fogyasztás és 347 Ft-os üzemanyagár mellett 10 napos autópálya díjjal 6584 Ft-ba kerül. Visszafelé az autópályadíjat nem számolva 3 608 forintból ki lehet jönni, így összesen 10 192 forintból megúszhatjuk az oda-vissza utat.

Szállás

A Balatonnál egy apartman (ellátás nélkül) már 45 ezer forinttól elérhető, míg egy három csillagos hotel megközelítőleg 83 ezer forintra jön ki.

Árak

Siófokon a levesek átlagban 650 és 1 500 forint között, a főételek pedig 1 200 - 4 500 forint között mozognak. Természetesen ha inkább büfében, vagy lángosozóban eszünk valamit, jóval olcsóbban is megúszatjuk az étkezést.

Strand belépők

A csopaki strandra 2 200 forint a családi jegy, ami 2 felnőtt és maximum 4 gyermek belépésére jogosít. A Balatonfüredi Aquapark ennél kicsit borsosabb, 3-10 éves korig 4000 forint, 18 éves kortól pedig 6000 forint a belépő. A nagycsaládos belépő 9000 forint, ami 2 szülő és 3 vagy több gyermek együttes belépésére jogosít. Emellett ha csúszdázni is szeretnénk, 5 csúszásra 1500 forintot kell fizetnünk. Siófokon pedig ha nem a szabadstandot választjuk, akkor a felnőtt napi belépőért 1 000 forintot kell fizetnünk.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem