Téli gumik, amiket messziről kerülj el: a tesztpálya nem hazudik!

Pénzcentrum
2016. október 5. 10:30

Ugyan még nincs roham az autógumisoknál, hamarosan azonban már nem várhatnak tovább a téli gumik felszerel(tet)ésével a hazai autósok. Egyáltalán nem mindegy azonban, milyen abroncsot választunk.

Sajtótájékoztatóval egybekötött tesztvezetést tartott múlt pénteken, a Hungaroring aszfaltcsíkján a Bridgestone. Őszinték leszünk, nem volt könnyű dolgunk, és nem azért mert kifogott rajtunk a rázópad, a körpálya, vagy éppen a rénszarvas teszt (vészfékezés és kikerülés).

Zavarunkat inkább az okozta, hogy a gumiabroncsok világában is legalább olyan parázs vita dúl, mint a gasztronómiában arról, hogyan készül az "igazi magyar halászlé". Mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis abroncsból is legalább annyi típus van a hazai piacon, mint nemzeti halételünkből a csárdákban.

Magyarországon, az import termékekkel együtt több száz gumiabroncs márkából válogathatnak az autósok.

Ember legyen tehát a talpán - avagy autós a négy kerekén, aki magabiztosan tud választani, ha új szett abroncsra van szüksége. Éppen ezért, mi az eseményre való készülődést azzal kezdtük, hogy elővettük a Német Autóklub, azaz az ADAC tavalyi téli gumi tesztjét.

Mint az a fenti galériában is látható (a részletes elemzést ITT találod), a németek tavaly, 3 év után újra a kisautókra való 165/70 R14-es, illetve a középkategóriás 205/55 R16-os abroncsokat vették górcső alá. Ahogy általában az más nemzetközi tesztekből, úgy ebből is kiderült, hogy

az olcsóbb abroncsok között ugyanúgy akad megbízható, biztonságos, és strapabíró termék, mint fordítva. Az ár-érték arányról már nem is beszélve.

A magyarok árérzékenysége kapcsán amúgy érdekes adat - erre már a Bridgestone szakemberei hívták fel a figyelmünket a sajtóeseményen -, hogy míg a prémium és középkategóriás abroncsokat mindössze a magyarok 30-30 százaléka favorizálja, addig a legtöbben (40%) a gazdaságos (budget) gumikat választják. Ezzel szemben Európában 56-25-18 százalékos ez az arány a drágább termékek javára, tehát ott hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni az autósok.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország főmérnöke a sajtóeseményen, saját felmérésükre hivatkozva viszont azt hangsúlyozta: száraz úton, 7 Celsius fok felett még nincs is probléma az olcsó abroncsokkal, de téli körülmények között már 15 százalékkal hosszabb a "budget" típusok átlagos fékútja. Sőt, tapasztalataik szerint a prémium abroncsokat akár 30-40 százalékkal is tovább lehet biztonságosan használni, mint a legolcsóbb változatokat.

Téli gumi vásárlásakor mindemellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy minél mélyebb a bordázat, elvileg annál jobb tapadást biztosít az abroncs. Legalábbis a Bridgestone tesztvezetői havas úton arra jutottak, hogy 50 km/órás sebességről egy 4 mm mély bordázatú abronccsal 60 méter alatt, míg egy 9 mm-es bordázatú gumival 30 méter alatt lehet megállni vészfékezéskor. Na persze azt is érdemes hozzátenni, hogy minél mélyebb a bordázat, ugye annál jobban kopik a gumi száraz úton, főként, ha melegebb az időjárás. Így egy mélyebben bordázott abroncsot egy fagymentes, meleg tél után előbb szorul majd cserére.

Egy azonban biztos, sokáig már nem lehet halogatni a cserét. Annak például, aki kora reggel és késő este vezet a leggyakrabban, már most érdemes betérnie egy gumishoz, hiszen ezekben a napszakokban jóval alacsonyabb a hőmérséklet. És bár sokan esküsznek a négyévszakos abroncsra is. Ez viszont elsősorban a második vagy harmadik autókra lehet jó megoldás, amelyeknél megoldható, hogy havas időben ne használjuk, ilyen körülmények között a tapadás közel a nyári abroncsokéval megegyező.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm