15 °C Budapest

Szuperhosszú őszi szünet: extra kiadások a szülőknek

2015. október 12. 13:03

Idén közel másfél hetes lesz az iskolai őszi szünet. Ez azonban sok szülőnek okozhat fejtörést, többségük ugyanis a nyári szünet alatt kivette szabadságát, most pedig újabb 5 munkanapra kell megoldani a gyerekfelügyeletet. Nagymama, tábor vagy közös utazás? Mi mennyibe kerül?

A legolcsóbb megoldás, ha a nyugdíjas nagyszülőkre lehet bízni a gyereket. Ha ez nem lehetséges, érdemes több családnak összefogni. Ha mindenki csak egy szabadnapot vesz ki, de bevállalja az ismerősök gyerekeit is, a kicsiknek máris adott a jó program, és a szülőknek sem megterhelő, mert csak egy napra maradnak távol a munkahelyüktől - írja a K&H Bank közleményében.

Aki megengedheti magának, hogy a nyári szünet után egy újabb egy hetes táborra befizesse gyermekét, számos lehetőség közül választhat. Többféle tematikával - például matematika, kapustábor, zootábor - is hirdetnek programokat az ország több pontján, 16 ezertől 55 ezer forint közötti áron.

A Medián 2012-es felmérése szerint a szezonális turizmus ideje lejárt. Vagyis míg korábban a magyarok számára egyenlőségjel volt az utazás és a nyaralás között, ma már egy év alatt több utazást is terveznek a családok. Így sokan az őszi szünetre időzítik a családi nyaralást, bár az utószezoni árakhoz képest az őszi szünet idejére mindig megemelkednek a költségek.

Érdemes az interneten körbenézni, több kuponos akció van, illetve közösségi vásárlói felületen is találhatunk kedvező utat, valamint a last minute akciókat is érdemes kihasználni.

Gondoljunk másképp kedvenc úticéljainkra! Például a Balaton ősszel is gyönyörű és kirándulni, a tó körül biciklizni ősszel még kellemesebb, mint kánikulában. Attól függően, az ország mely részében lakunk, szervezhetünk csillagtúrákat. Készítsünk költségvetést, mert kiderülhet, ha nem foglalunk szállást, hanem minden nap otthonról indulva fedezünk fel egy új kirándulóhelyet, az utazási költségek ugyan magasabbak, de bőven alatta maradnak a szállásköltségnek.

Hasonlítsuk össze az egyes utazási formák közötti árakat: mennyi lenne a benzinköltség, ha saját autóval utazunk, illetve mennyibe kerül a családnak, ha a közösségi közlekedést vesszük igénybe. A MÁV például 90 százalékos árkedvezményt ad a nagycsaládosoknak.

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Időben érdemes megtervezni az őszi szünetet, nemcsak a programokra, de a várható költségekre is figyelve. Másfél hét alatt akár 100 ezer forintot is kiadhat egy négytagú család, ami a hónap hátralévő részében megszorításokhoz vezethet. Legyen szó kirándulásról, wellness üdülésről vagy külföldi útról, ugyanazokat a tényezőket kell végig gondolni: mennyi a szállásköltség, mibe kerül a közlekedés, az étkezés, milyen belépőkkel vagy más, extra kiadásokkal lehet előre tervezni. Ha ezeket átgondoljuk, a család anyagi lehetőségeit figyelembe véve tartalmas időtöltést szervezhetünk

- mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm