13 °C Budapest

Pánik a WizzAir járatán: imádkoztak az utasok

Pénzcentrum
2015. szeptember 1. 08:33

Kitört a pánik vasárnap a WizzAir Budapestről Madridba tartó járatán. A gép fél órát hullámvasutazott a levegőben, de úgy, hogy még a sokat tapasztalt légiutas-kísérőkben is meghűlt a vér - írja a Blikk.

A lapnak az egyik utas arról számolt be, hogy Madrid közeléig sima volt az út, azonban egyszer csak sűrű sötét felhőt vettem észre, a gép pedig abbahagyta a leszállás előtti süllyedést, ehelyett körözni kezdett.

Amikor beszálltunk a felhőbe, vadul rángatni, dobálni kezdett minket a szél. A lányom és több más utas is sikított, kiabált, voltak, akik imádkoztak.

Később a pilóta közölte, hogy Madrid helyett Zaragozában szállnak le és majd ott megkapják a további instrukciókat.

Fél óra idegőrlő rázkódás, körözés és hullámvasutazás után a gép tényleg Zaragoza felé vette az irányt és le is szállt a kicsiny reptéren. Az utasok várták, hogy történjen valami, de hiába. Később bejelentették, hogy a vihar miatt nem vállalják a visszautat, buszokat küldtek az utasokért. A gép viszont elrepült Madridba, az utasok semmilyen ellátást nem kaptak. Este 9 helyett csak másnap reggel 6 körül jutottak haza.

A Wizz Air őszinte sajnálatát fejezte ki az érintett utasok felé, de utasaink, a személyzet és a repülőgép biztonsága elsődleges fontosságú számunkra

 - válaszolták a lapnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm