Nem fizettél útdíjat? Brutál bírságra számíthatsz

2015. november 23. 08:35

Tavaly 276 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldött ki az e-matricák értékesítését és ellenőrzését végző Nemzeti Útdíjfizető Szolgálat (NÚSZ) Zrt., ebből mintegy 2,5 milliárd forint pótdíjat fizettek be - írja a NÚSZ tájékoztatására hivatkozva a Világgazdaság.

Az útdíjfizető szolgálat tájékoztatása szerint azoknak, akik a D1, D2, U kategóriában, vagyis jellemzően személyautóval, e-matrica nélkül használják a díjköteles gyorsforgalmi utat - 30 napon belül - mintegy 15 ezer forint pótdíjat kell fizetniük, ezen túli fizetés esetén pedig csaknem 60 ezer forint a bírság összege.

Mint írják, a szolgálatnak hatósági jogkörei nincsenek, de fejlesztései révén növelni tudta az ellenőrzések hatékonyságát: a hazai bliccelők mellett a külföldiekkel szemben is egyre hatékonyabban tud fellépni, a társszervezettekkel fenntartott kapcsolatai révén.

A NÚSZ nemrég integrált díjellenőrzési rendszereinek köszönhetően, a felállított kamerákon keresztül egyszerre képesek az e-matricás, valamint a teherautók által használt HU-GO e-útdíjrendszerben is ellenőrizni a használati jogosultságokat. Az integrációt követően a HU-GO ellenőrzését végző portál az év első hét hónapjában csaknem 50 ezer jogosulatlan e-matricás úthasználatot regisztrált. Idén az első nyolc hónapban 8,69 millió e-matricát értékesített a szolgálat, az ebből származó bevétel 45,4 milliárd forint volt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem