7 °C Budapest

Nagy segítséget kapnak a használt autót vásárlók

2015. október 8. 17:32

Regisztráció után lekérdezhetőek a gépjárművek adatai a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala oldalán. Az intézmény elnökhelyettese az InfoRádióban elmondta: szeretnék megkönnyíteni a használt gépkocsivásárlásokat, hiszen a rendszerben nemcsak az adott jármű kilométeróra állását lehet lekérdezni, hanem azt is, milyen a színű a kocsi, hány ülés van benne vagy körözés alatt áll-e.

Gépjárművet vásárló állampolgárok régi igénye az, hogy akár a rendszám vagy a forgalmi engedély alapján, még a vásárlás előtt a nyilvántartásban lévő adatokat le tudják kérni, és össze tudják hasonlítani a leírtakkal

- mondta Nagy Lajos.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese elmondta: közvetlen adatigényléssel elektronikusan egy webes felületen hat adatot: a gépjármű gyártmánya, típusa, színe, forgalomban van-e, a kilométeróra állása, annak rögzítési időpontját és a körözés tényét lehet közvetlenül lekérdezni. Van egy adategyezőség ellenőrzés is, ha kezemben van a forgalmi is, annak számát, a gépjármű gyártási évét, a nyilvántartásba vétel időpontját, a műszaki érvényesség dátumát, az ülések számát, forgalmi korlátozás tényét, tehát mindent, amit a forgalmiban találunk, össze lehet hasonlítani.

Az okmányirodában eddig is le lehetett kérni ezeket az adatokat, de az ügyintézés néhány napot igénybe vesz, az sokkal életszerűbb, hogy akár az autóvásárlás előtt, a helyszínen lekérhetőek ezek az információk. Elektronikus ki is lehet fizetni, ennek ugyanúgy van díja, mint a személyes ügyfélszolgálatnak, gépkocsinként 275 forint.

Azokat az adatokat tudjuk közölni, amelyek a hazai nyilvántartásban szerepelnek, tehát a kilométeróra állás csak a hazai forgalomba helyezéstől van rögzítve, és csak a hazai körözés tényét tudjuk megmondani

- mondta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala elnökhelyettese.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem