Na, erre ki számított? Így alakul a hétvégi időjárás

MTI
2015. július 30. 19:02

A hétvégén, augusztus első napjaiban erősödik a nappali felmelegedés, néhol akár 30 Celsius-foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) középtávú előrejelzésből.

Pénteken kora délelőttől északnyugat felől csökken a felhőzet, a délután második felére a keleti határvidéken is kisüt a nap. Kora délutánig a déli és a keleti országrészben még előfordulhat kisebb eső, a délután második felétől kezdve már nem valószínű csapadék. Napközben többfelé megélénkül, a Balaton környékén helyenként meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 12 és 18, a legmagasabb 24 és 28 fok között valószínű.

Bővebb előrejelzéshez KATTINTS IDE!

Szombaton, augusztus elsején reggel főként a Dél-Dunántúlon ködfoltok lehetnek. Utána viszont túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 9-14 fok lehet. Napközben 27-30 fokig melegszik a levegő, ismét több helyen alakul ki zápor, zivatar. A zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 13 és 18, a nappali maximum várhatóan 25 és 31 fok között alakul, keleten lesz melegebb - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem