Jókora szívás lesz idén nyáron vonattal menni a Balatonra

2016. június 7. 21:04

Hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, a déli parti közlekedést pedig átszállások bonyolítják majd - derül ki a MÁV-Start oldalára fokozatosan felkerülő nyári vasúti menetrendből. A HVG úgy tudja, az esztergomi vonal villamosításának és a székesfehérvári pályaudvar átépítésének csúszásával magyarázzák a döntéseket.

Fehérváron visszafordul a vonat

Idén nyáron a főváros felé induló északi parti járatokat rendesen megritkítja a MÁV. 2015-ben napi 7 gyorsvonat és 7 sebesvonat, plusz hétköznap 3, hétvégén 6 mentesítő járat indult Budapestről Balatonfüred felé, de a június 18-án életbe lépő idei nyári menetrendben hétköznap a tavalyi 17 vonatból már csak 10 vonat marad meg,

hétvégén pedig a tavalyi 20 helyett csak 15 közlekedik majd.

A kieső szerelvények idén elindulnak majd ugyan Balatonfüredről, de vissza is fordulnak majd Székesfehérváron, vagyis ott kell majd átszállniuk másik vonatra a Balaton felől érkezőknek, hogy eljussanak az egyelőre még üzemelő Déli pályaudvarra. A HVG információi szerint erre azért van szükség, mert az esztergomi vonal villamosítása nem készült el, ezért a MÁV rendelkezésére álló 31 darab korszerű Desiro motorvonatból 18-at az északi part helyett az esztergomi vonalon használnak, és a nem megfelelő karbantartás miatt általában nem is üzemképes az összes. A MÁV-Start dízelüzemű járműparkjából egyedül ez a 31 jármű képes a 120 km/h-s sebességre, ami szükséges a balatoni menetrend tartásához.

Az Elvira.hu-n tájékoztatást jelentetett meg a vasúttársaság, amely szerint: "a 2016. évi nyári menetrendi időszakban - 2016. június 18-tól 2016. augusztus 28-ig - Székesfehérvár állomás átépítése miatt a Balatont érintő vasútvonalakon vágányzári menetrend lesz érvényben".

Ugyanakkor az északi parti járatritkításnak látszólag semmi köze nem kellene legyen a fehérvári pályaudvaron zajló munkálatoknak, sőt: a felújítás akár amellett is lehetne érv, hogy ne a szűkös kapacitású állomáson forduljanak vissza Füred felé a vonatok.

Siófokig is át kell szállni

A fehérvári pályaudvar felújítása a forgalmasabb, déli parti közlekedést is érzékenyen érintheti: a MÁV-Start honlapon most elérhető menetrend szerint június 18-tól augusztus 28-ig a Székesfehérváron érvényben levő vágányzár miatt

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

alig lesz Siófok felé átszállás nélküli vonat a teljes szezonban,

ami jelentősen megnehezítheti a közlekedést a Balaton irányába. A találomra kiválasztott június 19-i napon 17 a Déliből Siófokra közlekedő járatból összesen 6 átszállás nélküli, de ezek többsége is hajnalban vagy este 9 után indul.

Az északi parti járatritkítás miatt a közkedvelt Balatonakarattyának, Balatonkenesének és Balatonfűzfőnek hétköznap 7-tel, hétvégén pedig 5-tel kevesebb fővárosi vonattal kellene beérniük,

néhány település pedig hétköznap teljesen budapesti kapcsolat nélkül marad majd.

A HVG értesülései szerint egy MÁV-Start-os számításban úgy kalkulálnak, a nyirbálás a potenciális utazók 5 százalékát riaszthatja el, miközben egy vasutas forrás úgy számol, a megspórolt gázolaj összértéke az északi parti járatoknál nagyjából 50 millió forint lesz, ami a MÁV-os költségvetés szintjén nem jelentős összeg.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem