16 °C Budapest

Idén 90 ezer gyermek nyaralt Erzsébet-táborban

MTI
2016. augusztus 26. 20:02

Idén 4,4 milliárd forintos költségvetési támogatással valósultak meg a programok, jövőre pedig közel húsz százalékkal több forrást, mintegy 5,2 milliárd forint központi támogatást fordít a gyerekek táboroztatására és egyéb programok lebonyolítására a kormány - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Idén a három Erzsébet-táborban - Zánkán, Fonyódligeten és az erdélyi Ivón - a vakációzó gyerekek kilencven százaléka jelképes, ezerforintos önrész mellett térítésmentesen táborozhatott. Számukra 73 tematikus tábort, napi többszöri étkezést, kulturális és szabadidős programokat biztosítottak. A résztvevők között a szervezők tájékoztatása szerint gyermekvédelmi gondoskodásban élő, speciális nevelési igényű, határon túli, fogyatékkal-, veleszületett szív-, illetve reumatikus betegséggel élő, daganatos betegségből gyógyuló, valamint siket- és nagyothalló gyerekek is voltak.

Novák Katalin szerint idén is sok esetben olyan gyerekek tudtak eljutni akár a Balaton partjára, akár az ivói táborba, vagy éppen a napközis táborokba, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége nyaralni. A napközis táborokat idén a korábbinál nagyobb számban, országosan négyszáz helyszínen hétszáznegyven alkalommal rendeztek. Ezekben hétfőtől péntekig napközben biztosítottak ellátást és programokat a gyerekeknek.  Az államtitkár hangsúlyozta: 

bár a nyári táborok lezárultak, ősszel osztálykirándulás jellegű táborokat is rendeznek. Az őszi kalandtáborok keretében közel kilencezer gyereknek lesz lehetősége a szünidőt Zánkán vagy Fonyódligeten tölteni az Erzsébet-táborokban.

Az Erzsébet-táborokban az elmúlt öt évben közel négyszázezer gyerek üdülhetett.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem