15 °C Budapest

Hobbiból bírságoltak az ellenőrök a budapesti buszon

Pénzcentrum
2014. június 7. 08:00

Álellenőrök büntették meg a Pénzcentrum.hu olvasóját a BKK egyik járatán. Pontosabban valószínűleg nem is álellenőrök voltak, hanem olyan "igazi" ellenőrök, akik munkaidőn kívül, "hobbiból" bírságoltak. A dolog szépséghibája, hogy "elfelejtettek" igazolást, hivatalos nevén pótdíjelismervényt adni róla.

Különös történetről számolt be a Pénzcentrum.hu egyik olvasója. Egy hete, szombat délután utazott a BKK egyik buszjáratán. Odalépett hozzá egy ellenőr, és a menetjegyét-bérletét kérte. Olvasónknál egyik sem volt, ezt el is ismerte, és várta a büntetést. Az ellenőr elmondta, hogy bemutathatja utólag a bérletét, fizethet csekken, vagy választhatja a helyszíni bírságot. Olvasónk ez utóbbit választotta. Kifizette a pénzt, az ellenőr pedig visszaadta a visszajárót. Az utas várta, hogy igazolást, nyugtát kap a befizetésről, és az ellenőr biztosította is arról, hogy még nem végzett. De amikor a következő megállóba értek, hirtelen leszállt társaival együtt a járatról.

A történet kapcsán a megkerestük a közlekedési vállalatot, vajon szabályszerű volt-e ez az eljárás.

Mint azt a BKK a Pénzcentrum.hu-hoz eljuttatott válaszában közölte, az ellenőr akkor járt volna el helyesen, ha helyszíni bírság kifizetése után egy úgynevezett pótdíjelismervényt állított volna ki a befizetett 8000 forintról. Ez az elismervény egy tömbből származó, sorszámozott, biztonsági elemekkel ellátott nyomtatvány. Erre az igazolásra kerül rá a pótdíjazás helyszíne (járatszám), időpontja, oka, valamint a jegyellenőr azonosítására szolgáló négyjegyű, ún. "karszalagszám" is. A karszalagszám megtalálható a kötelezően viselendő arcképes kitűzőn is. Az elismervény átvételét az utasnak alá kell írni, mégpedig azon az ellenőrző szelvényen, amelyből az igazolást a jegyellenőr kitépi. A helyszíni pótdíjazást a jegyellenőrök ellenőrzési jegyzékükön külön is megjelölik. Azaz a leírt eset messze nem volt szabályos.

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon álellenőrökről volt-e szó, netán saját zsebre dolgozó hivatalos kollégákról. A BKK kellő részletességű információ hiányában nem tudta megmondani, kivel volt dolga olvasónknak. Konkrét adatok hiányában nem tudnak vizsgálatot sem indítani. Abban az esetben, ha egy utas hasonló esettel találkozik, bejelentést tehet a BKK-nál. Ezután a társaságnál vizsgálat indul, hogy valóban szabályellenes volt-e az ellenőr viselkedése. Ha indokolt, az ügy a rendőrséghez kerül, és ők nyomoznak tovább. Jelenleg is folyamatban vannak efféle eljárások.

Ebben az esetben, mivel olvasónk nem adott személyleírást, felkeresheti a jegy- és bérlet-ellenőrzési szakterületet, és az arcképes nyilvántartásból kiválaszthatja majd az ellenőrt. A hivatalos munkarend szerint egyébként azon a vonalon 15 perccel korábban befejeződött az ellenőrök munkaideje.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hogyan kerüljük el, hogy átverjenek?

  • A BKK állományába tartozó jegyellenőrök fényképpel és azonosító számmal ellátott, szolgálati kitűzővel, valamint lila színű jegyellenőri karszalaggal kell, hogy rendelkezzenek. A kitűzőt jól látható módon, a felsőruházaton kell viselniük, karszalagjukat pedig az ellenőrzés megkezdése előtt a bal felső karjukra kell feltenniük.
  • Érdemes arra is figyelni, hogy a BKK jegyellenőreinek karszalagján nincs BKV-felirat, és a fehér-lila színvilág sem hasonlít a BKV sötétkék-zöld alapú karszalagjára. Az egyszínű zöld, szintén BKK-feliratos karszalagot és egyenruhát viselő, alvállalkozón keresztül foglalkoztatott biztonsági őrök főként a metróbejáratoknál és az éjszakai járatokon teljesítenek szolgálatot, ők azonban pótdíjazást nem végezhetnek.
  • Az ellenőrzést végző személy nem köteles az utas részére előre igazolnia magát, de az utas kérésére köteles az utólagos azonosításához szükséges információkat megadni.
  • Amennyiben a jegyellenőr önmaga kitűzővel és karszalaggal történő azonosítását megtagadja, vét a jegyellenőrzésre vonatkozó szabályok ellen. Ebben az esetben az utasnak jogában áll rendőri segítséget kérni a jegyellenőr azonosításához vagy a járművezetőnek jelezni a problémát.
  • Ha egy utas utazása során szabálytalan munkavégzést tapasztal valamely jegyellenőr részéről, akkor a történtek pontos helyének, idejének megjelölésével, és az érintett jegyellenőr azonosító számának vagy pontos személyleírásának megadásával jeleznie kell a BKK felé panaszát. A közlekedési társaság minden estben kivizsgálja a panaszt.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem