5 °C Budapest

Fizetni fognak a nyugdíjasok is: így drágul a vonatozás Magyarországon

2013. május 7. 05:37

Komoly szópárbaj alakult ki az elmúlt napokban ellenzéki illetve kormánypárti politikusok között arról, kell-e fizetniük pótjegyet a 65 év felettieknek a gyorsvonatokon. A változások "hivatalosan"még nem jelentek meg a MÁV-START Zrt. online menetrendjében, de a PÉnzcentrum.hu konkrét példákkal mutatja, hogy mely járatokon fizethetnek pótjegyet a szépkorúak (és velük együtt szinte mindenki más is).

Néhány napja számoltunk be arról,hogy pótjegynek álcázva árat emel a MÁV-START. A közlekedési társaságnál május 15-től új, gyorsvonati pótjegyet vezetnek be, amit egyes gyors- és sebesvonatokon (összesen 258 járaton) kötelező váltani, ára pedig kilométer övezetenként változik, azaz gyakorlatilag minél messzebb utazunk, annál drágább. A vasúttársaság által publikált táblázatból egyértelműen kitűnik, hogy a legforgalmasabb gyorsvonatok utasainak kell majd pótjegyet fizetniük, például a Budapestet a megyeszékhelyekkel, nagyvárosokkal (Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Sátoraljaújhely, Sopron, Szombathely), vagy épp a Balatoni régióval összekötő járatokon.

Bár a vasúttársaság közleménye nem emelte ki, de a pótjegy bevezetésével az egyik legfontosabb változás, hogy a 65 év felettieknek is fizetniük kell a gyorsvonatokon - nem mindegyiken, de sok forgalmas járaton -, és ezzel együtt szinte minden jegyre rárakódik a pótjegy összege, amelyet alábbi táblázatunk mutat pontosan:

Elkezdődött a szópárbaj is

A hétvégén a politika is felkapta a témát: az ellenzék azt nehezményezte, hogy ezentúl a nyugdíjasoknak is fizetniük kell a vasúti utazás után. Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza a rendelkezést. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője ugyanakkor kijelentette: minden olyan közlekedési jegy, amely eddig ingyen járt a nyugdíjasoknak, ezután is ingyenes lesz.

A vitába beszállt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is: közleményük szerint a 65 év felettiek május közepe után is ingyenesen utazhatnak a vasúti járatok döntő többségén. A naponta elindított közel 3000 vonatból a feláras rendszer kiterjesztése után is csak 456 InterCity, hibrid, gyors vagy sebes járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani.

Hangsúlyozták, hogy a 65 év felettiek a pótjegyköteles vonatokon eddig sem utazhattak térítésmentesen, a kiegészítő jegyeket eddig is meg kellett vásárolniuk. A menetrendi besorolás változtatása tehát ebből a szempontból sem jelent újdonságot.

Az Index hétfőn arról számolt be, hogy nehezményezik a Fidesz képviselői, hogy a vasúti gyorsvonati felárat a diákoknak és a nyugdíjasoknak is fizetniük kéne. A kérdés szóba került a kormánypártok hétfő délelőtti frakcióülésén, sőt - az egyik jelenlévő szerint - a legtöbb képviselői felszólalásnak ez volt a témája.

A kormánypárti politikusok a frakcióülésen felvetették, hogy a diákoknak és a nyugdíjasoknak ne kelljen fizetniük. A képviselők ezt azzal indokolták, hogy a gyorsvonati felár ugyan jelentős költségvetési bevétellel járna, de bizonyos társadalmi csoportokkal méltányosabban kell eljárni.

Fizetnek vagy nem fizetnek?

Ahhoz, hogy árnyaltabb képet kapjunk a helyzetről, megvizsgáltunk néhány forgalmas vasútvonalat, a MÁV-START hivatalos online keresője (ismertebb nevén az Elvira) segítségével.

Miskolc és Budapest között (a leggyorsabb úton, Füzesabony érintésével) 26 járat közlekedik május 16-án, csütörtökön. Közülük eddig 14 (InterCity) járaton kellett fizetni a pótjegyért. Az új rendszerben további 9 (gyorsvonaton) kell majd pótjegyet vásárolni, így a 26-ból 23 járaton csak pótjeggyel utazhat majd mindenki, a 65 év felettiek is. Mindössze 3 olyan járatot ajánl az Elvira, amely nem lesz pótjegy-köteles, ezekhez ráadásul kétszer át kell szállni, a 2 óra 25 perces út több mint egy órával hosszabb lesz. Az átszállós, személyvonati járatokból kettő kora reggel (4-kor és 5.56-kor) indul, egy pedig délután (14 órakor).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Budapest és Szeged között 17 járat közlekedik május 16-án. Közülük eddig 14 olyan járat volt, amely InterCityként közlekedett, de voltak olyan kocsijai is, amelyeken nem kellett helyjegyet fizetni. Május közepétől ezeknek a járatoknak az összes kocsija fizetős lesz, ráadásul a fennmaradó 3-ból 2 gyorsvonat is helyjegyköteles lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Budapestről Szegedre egyetlen olyan vonat közlekedik majd, amelyre nem kell helyjegy: ez pedig hajnali 4.05-kor indul a Nyugatiból (az Elvira nem mutatja, de természetesen el lehet jutni Szegedre is jóval lassabban, személyvonattal, több átszállással - pótjegy nélkül). 

A Dunántúlon sem sokkal jobb a helyzet: ha például a fővárosból Pécsre utaznánk, 17 járatot dob ki a kereső, ebből 9 eddig is fizetős (InterCity volt). Május 15-től tovább 5 (gyorsvonati) járat lesz fizetős, így a 17 járatból 14-en kell pótdíjat fizetni, a fennmaradó 3 pedig csak átszállással, több mint egy órával lassabban ér célba.

Miért kell a pótjegy?

Az InterCity pótjeggyel szemben a gyorsvonati pótjegy nem vonathoz kötött és nem jelenti az ülőhely biztosítását. Így gyakorlatilag semmilyen plusz szolgáltatás nem jár hozzá, tehát akkor is ki kell fizetni, ha egy forgalmas péntek délután Budapesttől Nyíregyházáig a folyosón állva tesszük meg a 270 kilométeres utat (ez az út egyébként 410 forinttal kerül majd többe, mint most).

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint felárakból származó bevételeket a MÁV-START Zrt. a minőségi szolgáltatásokat nyújtó vasúti kocsik - két év alatt közel 300 jármű - megújítására fordítja. A vasúttársaság 2013 második felében a korszerűsített Budapest-Székesfehérvár elővárosi vasútvonalon és a kapcsolódó vonalakon jelentős menetrendi fejlesztést hajt végre. Az utazási idő nagymértékben csökken, a szolgáltatási színvonal nő, a kínálat bővül a főváros és Székesfehérvár, Veszprém, Zalaegerszeg közötti viszonylatokban is. Külön jó hír az utazóknak, hogy a MÁV-START idén nyárig a tervek szerint a kétszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is forgalomba állítja.

Pénzcentrum vélemény
Véleményünk szerint jól látszik, hogy a vasúttársaság és a kormány közlekedéspolitikai célja az (is) volt, hogy az eddig teljesen ingyen vonatozó nyugdíjasokat is rákényszerítse arra, hogy legalább pár száz forinttal járuljanak hozzá utazásuk költségéhez. Egyre nagyobb azonban az esély arra, hogy a jelentős társadalmi és politikai nyomás megakadályozza mindezt.

Fontos azonban hangsúlyozni azt is, hogy a pótjegy nem csak a nyugdíjasokat, hanem például a diákokat is érzékenyen érinti, azon kevesek számára pedig, akik eddig teljes árú jeggyel utaztak, a pótjegy nem jelent mást, mint egy 7-10 százalékos áremelést. Különösen kellemetlen ez úgy, hogy a pótjegyért az utas semmilyen extra szolgáltatást sem kap.

Ezzel együtt jó esély van arra, hogy nőjön az alternatív utazási formák, például a telekocsi rendszerek népszerűsége, ezzel együtt sokan fognak elgondolkozni azon, utazzanak-e vonattal egyáltalán.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem