12 °C Budapest

Ezért darálja be idén a Balatont Horvátország

Pénzcentrum
2016. május 6. 05:55

Bár a magyarok körében még mindig kedvelt a Balaton, egyre többen vannak, akik a magyar tenger helyett inkább az Adriát választják. A legfrissebb adatok szerint a horvát állam húsz éves története során soha ennyi magyar nem járt még az adriai országban, mint a tavalyi évben. Ennek kapcsán a Pénzcentrum megnézte, mennyibe fáj egy családi nyaralás itthon, és az Adriánál.


Bár a magyarok többsége inkább belföldön nyaral, a szomszédos Horvátország is egyre közkedveltebb úti cél. Közelsége és megfizethetősége miatt ugyanis nagyon sokan szeretik. Orient Attila, a Horvátországinfo szerkesztője szerint a magyarok jellemzően a Kvarner-öböl szigeteit, tengerpartjait szeretik a legjobban. Ilyen például a Krk- és a Rab sziget, a szárazföldön pedig a Crikvenica Riviéra nagyon népszerű. Közép-Dalmáciában pedig egyértelműen a Split régió vezet. Az utóbbi években az Adria egyre nagyobb vetélytársa lett a Balatonnak, amit a tavalyi adatok is alátámasztanak.

Az idegenforgalmi adó alapján számított adatok szerint közel 465 ezer magyar vendég járt a múlt évben Horvátországban, 16,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A magyarok 2,493 millió vendégéjszakát töltöttek el a szomszédos országban, ami 15,5 százalékkal haladta meg a 2014-ben mért adatot. Ehhez képest a Balatonnál tavaly 3,266 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyarok.

Bár a balatoni vendégéjszakák száma meghaladja a horvát vendégéjszakák számát, a második legnépszerűbb Budapest-Közép-Dunavidék régió vendégéjszakái már jelentősen elmaradnak az adriai számoktól.

Az idei évet még korai lenne megjósolni, hiszen a szezon még csak most fog indulni, de Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője szerint a magyar turisták száma az idén valószínűleg nem nő a tavalyihoz hasonló mértékben. Ennek ellenére további emelkedésre számítanak, amihez véleménye szerint az is hozzájárulhat, hogy a mediterrán térségben tapasztalható politikai és migrációs helyzet miatt vélhetően kevesebb magyar vállalkozik a repülőgéppel megközelíthető tengerparti országok felkeresésére.

Legyünk óvatosak, ha ezen a nyáron Dubrovnikban járunk, pláne akkor, ha az óvárosi részben alul öltözötten kószálunk. Dubrovnik városának az elmúlt évek tapasztalatai alapján elege lett azon turistákból, akik felső ruházat nélkül vagy egy szál bikiniben sétálgattak a történelmi városrészben. Ezért őket egy új rendelet értelmében a nyártól akár százezer forintra is bírságolhatják.

Ennek kapcsán kíváncsiak voltunk, vajon mennyiből jön ki egy családi nyaralás itthon, és az Adriánál, ezért kiszámoltuk, vajon hol jönne ki olcsóbban egy családi nyaralás.

Útiköltség

Az egyik legalapvetőbb fix költség egy nyaralás esetén az útiköltség. Mivel a Balaton jóval közelebb van a fővároshoz, mind árban, mind időben jobban jön ki. Budapestről Siófokra körülbelül egy óra alatt le lehet érni, a 104 km-es út 10 l/100km-es átlagos fogyasztás és 337 Ft-os üzemanyagár mellett 10 napos autópálya díjjal 6480 Ft-ba kerül. Visszafelé az autópályadíjat nem számolva 3 505 forintból ki lehet jönni, így összesen 9 985 forintból megúszhatjuk az oda-vissza utat.

Horvátországba is autóval utazik a legtöbb magyar, Rijeka városa például körülbelül 500 kilométerre van, és 4 óra 40 perc alatt lehet eljutni. Fontos tudni, hogy Horvátország autópályáin fizető kapus rendszer van használatban, a Zágráb - Rijeka vonalon 70 kuna, azaz körülbelül 2870 forint a használati díj. Ezen felül az 502 km-es út 10 l/100km-es átlagos fogyasztás és 337 Ft-os üzemanyagár mellett 10 napos magyar autópálya díjjal 19 892 forintba kerül. Így az oda-vissza útra közel 40 ezer forinttal, egészen pontosan 39 679 forinttal kell számolni legalább.

Ha tudunk, inkább Magyarországon tankoljunk, ugyanis jelenleg Horvátországban drágább a benzin, körülbelül 8 - 8,9 kuna (átszámítva 380 forint) literenként.

Szállás

Két felnőtt és két gyermek részére, négy éjszakára néztünk ajánlatokat. Az árakban mindkét helyen nagy a szórás, de összességében a Balaton olcsóbbnak bizonyult. A Balatonnál egy apartman (ellátás nélkül) már 45 ezer forinttól elérhető, míg egy három csillagos hotel megközelítőleg 83 ezer forintra jön ki. Ehhez képest Horvátországban egy apartman (ellátás nélkül) körülbelül 70 ezer forintra jön ki, míg egy három csillagos hotel 211 ezret is kóstálhat. Ezek persze átlagárak, ennél olcsóbb és drágább ajánlatokkal is lehet találkozni.

A szálláshely lefoglalásakor sokat tudunk spórolni. Sokszor akár 80-100 százalékos árkülönbségekkel találkozhatunk, így érdemes több utazásszervező ajánlatát végignézni. Azt is érdemes végiggondolni, ragaszkodunk-e egy hetes nyaraláshoz, vagy jobban megéri egy akciós 3-4-5 napos fix szervezésű, buszos út. Sok szervezett utazáson már előre meg van szervezve az étkezés, illetve nem kell a kocsinkat külön felkészíteni egy 1500-2000 kilométeres kirándulásra

- tanácsolta Orient Attila.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Árak

Horvátországban - elsősorban a nyári turisztikai csúcsszezonra - kissé megemelkednek a bolti, éttermi árak. A frekventáltabb nyaralóhelyeken kisebb az áremelkedés, de forgalmas szigeteken az sem elképzelhetetlen, hogy kimondottan drágán tudunk csak vásárolni, így egy dobozos sör akár 13-15 kunába (533-615 forint) is kerülhet, egy 2 literes üdítő pedig 10-12 kunába (410-500 forint). A Balatonnál azért ennél valamivel olcsóbbak az árak, de nincs túl nagy különbség. Mindkét helyre igaz, hogy a nagyobb áruházak, hipermarketek kínálják a legolcsóbban termékeiket. A zöldségek, halak, húsok pedig leginkább a piacokon olcsóbbak, itt bőséges választékkal találkozhatunk. Az éttermi áraknál is az számít igazán, hol helyezkedik el az adott vendéglátóhely.

Számítsunk arra, hogy forgalmas helyeken, városközpontokban, kikötőknél, parti sétányokon, strandokon vannak a legdrágább éttermek.

Egy családi vacsora Horvátországban körülbelül 200 -250 kunából (8 200 - 10 250 forint) hozható ki, italokkal együtt. Az éttermekben alacsonyabb árakon (50-60 kuna, 2 050 - 2 460 forint) balkáni húsételeket, olaszos ételeket, csevapot, plejskavicát fogyaszthatunk, a halak, kagylók, rákok és egyéb tengeri herkentyűk viszont ennek akár a duplájába is kerülhetnek. Ugyanezek az ételek a büfékben, talponállókban 20-30 százalékkal is olcsóbbak lehetnek. Siófokon sem ússzuk meg olcsóbban a családi vacsorát, négy főre egy étteremben hasonló árakkal kell számolni. A levesek átlagban 650 és 1 500 forint között, a főételek pedig 1 200 - 4 500 forint között mozognak. Természetesen ha inkább büfében, vagy lángosozóban eszünk valamit, itthon is jóval kevesebből jön ki a négyfős étkezés.

Szórakozás

A belépők árait tekintve sincs hatalmas különbség a Balaton és az Adria között, minden attól függ, hová szeretnénk menni. A Plitvicei tavakat például felnőttként 110 kunáért (4 510 forint) tanulóként pedig 80 kunáért (3 280 forint) csodálhatjuk meg. A Pulai amfiteátrumba egy felnőttnek 50 kuna (2050 forint), egy tanulónak pedig 25 kuna (1025 forint) a belépő.

A Krka vízeséshez már kicsit borsosabb áron juthatunk, egy felnőtt jegy 150 kuna (6 150 forint), egy tanuló pedig 90 kuna (3 690 forint). Egy Brijuni kirándulást egy felnőtt 210 kunából (8 610 forint), egy tanuló pedig 105 kunából (4 305 forint) úszhat meg, míg a Dubrovnik várfal belépőért egy felnőttnek 120 kunát (4920 forint), egy tanulónak pedig 30 kunát (1230 forint) kell fizetnie. Egy fél napos hajókirándulás pedig 150 kuna (6 150 forint) egy felnőttnek, míg egy gyereknek 50 kuna (2050 forint).

A Balatonnál a csopaki strandra 2 200 forint a családi jegy, ami 2 felnőtt és maximum 4 gyermek belépésére jogosít. A Balatonfüredi Aquapark ennél kicsit borsosabb, 3-10 éves korig 4000 forint, 18 éves kortól pedig 6000 forint a belépő. A nagycsaládos belépő 9000 forint, ami 2 szülő és 3 vagy több gyermek együttes belépésére jogosít. Emellett ha csúszdázni is szeretnénk, 5 csúszásra 1500 forintot kell fizetnünk. A Balatonon is lehet sétahajózni, ami egy négyfős családnak menettérti díjjal számolva 6 800-9 600 forintba kerül.

Időjárás és víz

Horvátország déli fekvésének köszönhetően melegebb a levegő és a víz. Nyáron a tenger átlaghőmérséklete 24-27 fok között alakul, míg a Balatoné átlagban 20-23 fok, bár kánikulában a sekély részek akár 28-29 fokosra is felmelegedhetnek. A mérések alapján az Adria és a Balaton vízminősége is kiváló, így bármelyiket is választjuk, emiatt nem kell aggódnunk. A napos órák száma évente 2000 körül alakul a Balatonnál, míg a tengerparton akár 2600 is lehet. Így az Adriánál jóval kevesebb az esély arra, hogy esős napok zavarják meg a nyári vakációt. Ha mégis ez történne, akkor akár arra is van lehetőségünk, hogy a magánszálláshely foglalási díjából az esős napokra eső rész 50, vagy akár 100 százalékát visszatérítsék, ugyanis már erre is köthetünk biztosítást.

Hol ússzuk meg olcsóbban?

Összességében elmondható, hogy kisebb-nagyobb eltéréssel ugyan, de hasonlóak az árak. A szállás és útiköltség árában tapasztalható valamivel magasabb eltérés, de ebből is sokat lefaraghatunk, ha alaposan körülnézünk, és sikerül jó ajánlatot kifognunk. Ami esetleg sok családnál szempont lehet, az a SZÉP-kártya, amit csak belföldi utazásokhoz lehet használni, így ez inkább a Balaton malmára hajthatja a vizet.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem