13 °C Budapest

Ezek a legnépszerűbb városok Magyarországon: itt a lista!

Pénzcentrum
2013. február 24. 08:03

Izgalmas változások mutatkoznak a legnépszerűbb magyar városok legfrissebb turisztikai rangsorában. Az nem meglepetés, hogy az élen továbbra is Budapest és a jelentős fürdővárosok - Hévíz, Hajdúszoboszló - illetve a Balaton nagyvárosai - Siófok, Balatonfüred - szerepelnek. Látványosan nagyot ugrott ugyanakkor Győr idegenforgalma - igaz, nem a klasszikus kiránduló, városlátogató turisták húzták felfelé a számokat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrégiben jelentette meg a kereskedelmi szálláshelyek 2012. évi előzetes statisztikáit, amelyek a 2011-es rekordév eredményeit is meghaladják. A KSH előzetes adatai alapján 2012-ben a vendégek 55 százalékát (4, 5 millió főt), illetve a vendégéjszakák 57 százalékát (12, 3 millió éjszakát) a tíz legnépszerűbb város kereskedelmi szálláshelyein regisztrálták, a lista élén szereplő húsz település pedig az összes vendégéjszaka kétharmadát adta.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszaka-száma alapján megállapított sorrendben 2011-hez képest újdonság, hogy Zalakaros a 9. helyről a 8. helyre került, valamint Győr bekerült a toplista 10. helyére. Az összes vendégéjszaka-szám Győrben negyedével, Budapesten 10 százalékkal nőtt 2011-hez viszonyítva.


A belföldi turizmus területén is tapasztalható "mozgás": Zalakaros a 6. helyről az 5. helyre, Gyula pedig a 9. helyről a 6. helyre lépett előre a 2011-es sorrendhez képest. A Pénzcentrum.hu meg nem erősített információi szerint a győri növekedés hátterében nem elsősorban a klasszikus turisztikai szolgáltatások, látnivalók iránti érdeklődés növekedése áll, hanem az, hogy az Audi-gyár munkatársait győri szállodákban szállásolták el. A vendégéjszakák számának bővülése a tíz, belföldiek körében legnépszerűbb város közül Gyula (+20%) és Siófok (+16,6%) esetében volt a legjelentősebb.

A kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő külföldiek körében a 2011-es sorrendhez képest Győr a 8. helyről a 7. helyre lépett előre. A vendégéjszakák száma a tíz, külföldiek körében legnépszerűbb város közül Győr (+36%), Zalakaros (+28%), Budapest (+12,9%) és Balatonfüred (+12,8%) esetében nőtt számottevő mértékben az előző évhez képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A külföldi vendégéjszakák száma alapján legnépszerűbb tíz település elsődleges küldőországa - Sárvár kivételével, ahol a csehek és az osztrákok szálltak meg legnagyobb arányban - Németország volt a KSH 2012. évi előzetes adatai szerint. A fővárosban az Egyesült Királyság és Olaszország, a fürdővárosokban és a Nyugat-Dunántúlon a szomszédos és közeli országok, elsősorban Ausztria és mellette Csehország, Lengyelország, Oroszország, Románia és Ukrajna lakói fordultak meg legnagyobb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem