10 °C Budapest

Ezek a legnépszerűbb városok idén Magyarországon - itt a lista!

Pénzcentrum
2014. április 21. 17:00

Az enyhe télnek, a hómentes tavasznak, és nem utolsó sorban az intenzív SZÉP-kártya felhasználásnak egyaránt köszönhető, hogy az idei év első 3 hónapjában mintegy 15 százalékkal bővült a belföldi turizmus. Extrém rekordokban is bővelkedett az első negyedév: volt, aki 44 napon át élvezte egy szálláshely vendégszeretetét, a legdrágább egyszeri foglalás pedig elérte a 9 millió forintot.

Úgy tűnik, hogy idén sem panaszkodhatnak a szállásadók, a turisztikai szektor fellendülése az év első három hónapjában sem állt meg. "A tavaly márciusi hóvihar kapcsán jelentős károkat szenvedett a szektor, idén ez szerencsére elmaradt, ráadásul a tél is enyhe volt. A kedvező időjárás és a május 31-ig elköltendő mintegy 4 milliárd forintnyi SZÉP-kártya összességében 15 százalékost bővülést hozott 2013 első negyedévéhez képest" - mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

SZÉP-kártyák: hamarosan pénzt emelhetnek le a számládról - KATTINTS!

A tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb foglalás 2 éjszakára szólt, ugyanakkor mintegy 20 százalékkal bővült az 1 éjszakás pihenések száma, vagyis egy-egy szép, napsütéses hétvége kapcsán sokan döntöttek úgy, hogy kihasználva a jó időt, rövid pihenést iktatnak be. Vendégforgalom szempontjából egyébként tavalyhoz hasonlóan Budapest végzett az élen, a fővárost Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, majd Pécs követte a népszerűségi rangsorban.

A legtöbb foglalás panziókba, illetve 3, 4 és 5 csillagos szállodákba történt, az átlagos érték tekintetében pedig az 50 ezer forint alatti kategória volt a legnépszerűbb. "A legolcsóbb pihenés egyébként 1500 forint volt egy apartmanban, míg az idei év a legértékesebb foglalás tekintetében új rekordot hozott: egy csoport valamivel több mint 9 millió forintot költött szálláshelyre" - tette hozzá Dorcsinecz József.

1. Budapest
2. Eger
3. Hajdúszoboszló
4. Gyula
5. Pécs

A szálláshelytípusok szempontjából a legnagyobb növekedést a motelek, illetve vendégházak könyvelhették el az előző év hasonló időszakához képest, a legtöbb időt ugyanakkor az apartmanokban töltöttük. Ez utóbbi kategóriában szintén újabb rekord született, egy budapesti apartmanban egy vendég összesen 44 éjszakát töltött el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Akciós árakkal várják az utazókat a Balatonnál - KATTINTS!

Idén hamar elkelnek a balatoni szálláshelyek

Tudatosabban tervezi idén a nyaralását a magyar: míg tavaly a nyári időszakra átlagosan 61 napos volt az előfoglalás, idén már 67 nappal a tervezett pihenés előtt megkezdődött az előfoglalási szezon. "Ez egyúttal azt is jelzi, hogy idén várhatóan hamarabb betelnek a népszerű nyaralóhelyek, melyek belföldön idén is főképp a Balaton menti településeken találhatók" - tette hozzá Dorcsinecz József. Az eddig adatok alapján egyébként a legtöbb előfoglalás sorrendben siófoki, zamárdi, illetve balatonfüredi szálláshelyre szól, de sokan választják a klasszikus fürdővárosokat is, így például a tavaly az Év Települése címet elnyerő Hajdúszoboszlót, illetve Zalakarost és Gyulát.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem