Ezek a legjobb strandbüfék a Balatonnál - itt a toplista

Pénzcentrum
2014. július 27. 07:07

Elkészült a legjobb balatoni halsütödék és lángossütők 2014-es toplistája. A legfinomabb halat Balatonalmádiban, a legjobb lángost pedig Széplakon sütik.

Korábban megjelent, "Ezek most a Balaton legjobb éttermei" c. cikkünkben megmutattuk, hova érdemes mennie annak, aki komolyabb gasztronómiai élményre vágyik. A Magyar Konyha azonban összeszedte a legjobb tóparti halbüfék és lángossütők top 10-es listáját is, hiszen a legtöbb magyar család a strandon csillapítja éhségét.

A legjobb tíz balatoni halbüfé közé többek között siófoki, szigligeti, lellei, fűzfői és szemesi árus is bekerült. A magazin összeállítása szerint a prímet a Balatonalmádiban található Jóbarátok halsütöde viszi, míg a képzeletbeli dobogó második, illetve harmadik fokán sorrendben a szemesi András Büfé, illetve Oszi bácsi szigligeti keszegsütője következik.

A tapasztalatok szerint a legtöbb helyen hekket esznek az emberek, de sokan keresik az autentikus fajtákat: a keszeget és a süllőt is. Persze idén maximum otthon kerül az asztalra balatoni hal, tavaly decemberben ugyanis miniszteri utasításra megszüntették a halászati tevékenységet a Balatonon. A felfüggesztés azóta is érvényben van, így a tó körüli vendéglátóhelyeken, ha akarnánk sem tudnánk balatoni halat falatozni, mivel azt legálisan sehonnan sem lehet beszerezni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gasztronómiai magazin a halbüféken túl a másik balatoni kedvenc, a legjobb lángososokat is megkereste. A top 10-es lista szerint az élen a Széplaki Lángos Büfé végzett. A képzeletbeli dobogóra idén még a Karám büfé és a Petendi Langalló állhatott fel.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem