14 °C Budapest

Év végére készülhet el a Városmajor: ilyen lesz a legendás közpark

Pénzcentrum
2013. május 9. 16:01

Hamarosan megkezdődik a Városmajor felújítása - a megújult közparkot várhatóan az év második felében adhatják át - tudatta a Pénzcentrum.hu megkeresésére, illetve személyes blogján Váczi János, a Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere.

"A tervek készen vannak, rövidesen indulhat a Városmajor 150 millió forintos felújítása. A munkák négy részből állnak, amiben lesz kutyafuttató-építés, több ezer négyzetméter új zöldterület és megújuló sportpályák, padok is. A park végül nem lesz bekerítve, de az új lámpákra telepítünk térfigyelő kamerákat, amelyek jelentősen javítják majd a környéken a közbiztonságot" - olvasható az alpolgármester blogbejegyzésében.

"A Főkert Tervezési Stúdió elkészítette a kiviteli terveket, amelyek egyeztetésére több civil szervezetet is meghívtunk. Az ő javaslataikból is több bekerült a végleges tervdokumentációba. A fejlesztés négy fő részre, célterületre bontható. A Városmajori parkszínpad bejárata előtt kialakítunk egy fogadóteret, ahol a most meglévő kavicsos, murvás terület egy része füves borítást kap. Új utcabútorok kerülnek kihelyezésre, megújulnak a sakkasztalok és lesznek biciklitárolók is. Az Ignotus utca mellett egy új, bekerített kutyafuttatót építünk, valamit megújul a BSE elhanyagolt kerítése. A park belső részén két új, kültéri sporteszközökkel felszerelt sportpálya lesz kialakítva. E mellett a meglévő sportpályákat is felújítjuk és biciklis, görkorcsolyás pályát, futókört is kijelölünk. E mellett a parkba új lámpák kerülnek, amelyekre intelligens térfigyelő kamerák kerülnek. Ennek az a célja, hogy javuljon a környéken a közbiztonság. A tervek elkészülte után közbeszerzéssel, pályázati úton választjuk ki a park rehabilitációs munkáit kivitelező céget. Remélem, hogy a munkák az év második felében elkészülnek és a megújult, biztonságos városmajori parkot sokan fogják rendszeresen látogatni" - mondta el a Pénzcentrum.hu megkeresésére Váczi János.


Nagyobb térképre váltás

A felújítás előtt álló park fontosabb adatai:

  • Területe: 102 298 négyzetméter
  • Pázsitfelület:49 000 négyzetméter
  • Egynyári felület: 206 négyzetméter
  • Parkfa: 1 300 darab (1990. évi adat)
  • Cserjefelület: 14 000 négyzetméter
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm