21 °C Budapest

Erről rengeteg család megfeledkezik, amikor autóba ülnek az ünnepek alatt

2016. december 23. 17:36

A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hét javaslatot fogalmazott meg a balesetek elkerülése érdekében.

A tájékoztatás szerint lényeges, hogy csak megfelelő műszaki állapotú gépjárművel induljunk el otthonról; a biztonságos közlekedés érdekében 7 Celsius-fok alatt például már téli gumival ajánlott az autókat felszerelni.

A rendőrség arra kéri a járművezetőket, hogy elindulás előtt tisztítsák meg az autójukat a hótól, a jégtől, a párától, hogy a kilátás minden irányban biztosított legyen.

Javasolják továbbá, hogy a vezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra.

A téli időszakban a rosszabb látási viszonyok miatt nagyobb követési távolságot tartva, lassabban kell vezetni, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata.

Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázzanak az úttest mellett haladó gyalogosokra, kiemelten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén. Ebben az időszakban a csapadékos, illetve csúszós úttesten a gyalogosok lassabban közlekednek, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel megelőzhetőek a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége váltotta is ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hosszabb utazást megelőzően lehetőség szerint kövessék nyomon a közlekedési viszonyokról, valamint a várható időjárásról szóló híradásokat. Ha menet közben elakadtak, jól láthatóan jelezzék, valamint húzódjanak le az út szélére, és azonnal hívjanak segítséget 107-es vagy a 112-es segélyhívó telefonszámok valamelyikén - közölte a rendőrség.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem