21 °C Budapest

Ennyit kaszál a BKV a Libegőn és a Siklón

2016. június 1. 05:16

Tavasszal és nyáron tömegek keresik fel a Zugligeti Libegőt, illetve a Budavári Siklót. Míg előbbit jellemzően magyarok favorizálják, addig utóbbira inkább a külföldi turisták váltanak jegyet. Mutatjuk, mennyibe kerül mindez az utasoknak, és mennyit kaszál a biznisszel a BKV.

Tavaszi, illetve nyári hétvégéken, sőt, hétköznapokon is tömegek keresik fel Budapesten a Zugligeti Libegőt, illetve a Budavári Siklót. Míg a Libegőt jellemzően magyar családok, baráti társaságok, szerelmespárok favorizálják, addig a Siklón főként külföldi turisták váltanak jegyet. Ez egyébként jól látszik a jegyértékesítési statisztikákból is.

A megosztottságnak persze nem sok köze van a jegyárakhoz, hiszen a Libegő, és a Sikló árképzése nagyon hasonló - az átlag magyar pénztárcának mindkettő meglepően drága (lásd cikkünk végén található infografikánkat). Ennek oka inkább a turisztikai célpont lokációjában, illetve nemzetközi ismertségében (a Sikló központi elhelyezkedése, illetve turisztikai jelentősége jóval erősebb) keresendő.

Ezzel együtt egy négyfős magyar családnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha hétvégén egy kis libegőzésre, vagy éppen siklózásra adnák a fejüket:

A Zugligeti Libegőn 2 felnőttnek és 2 gyereknek 4400 forintot kell fizetniük a retúrjegyekért, míg a Budavári Siklón 5800 forintjába kerül egy oda-vissza út ugyanennek a családnak.

Az árakat, illetve az utazóközönség tömegét látva egy erősebb hétvégi napon persze felmerül a kérdés, mekkora biznisz is a fővárosnak fenntartani a Libegőt, illetve a Siklót. Nézzük, mit mutatnak a BKV Zrt. hivatalos jegyértékesítési statisztikái.

Zugligeti Libegő

Mi tagadás, eléggé rossz évet zárt a Libegő 2015-ben: a 2014-es, bő 213 milliós árbevétel után tavaly "mindössze" 195 milliót kaszíroztak a felvonósok. Ez több mint 10 százalékos bukta - azzal a megjegyzéssel, hogy a Libegő árbevételére komoly hatással lehet a időjárás (a korábbi évekről sajnos nem kaptunk adatokat). Tavaly egyébként május volt a legerősebb tavaszi, és augusztus a legerősebb nyári hónap:

  • Májusban 26 340 darab jegyet értékesítettek 27 747 920 forint értékben; ami egy napra átlagolva 849 darab jegyfogyást jelent 895 094 forint értékben.
  • Augusztusban 31 215 darab jegyet értékesítettek 34 978 280 forint értékben; ami egy napra átlagolva 1006 darab jegyfogyást jelent 1 128 331 forint értékben.

Budavári Sikló

A Siklón viszont évek óta emelkedik az árbevétel: 2014-ben 1,5 százalékkal, 2015-ben pedig 3 százalékkal haladta meg az előző évit a mutató. A Siklón is jellemzően a május a legerősebb tavaszi, és augusztus a legerősebb nyári hónap:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • májusban 71 842 darab jegyet értékesítettek 97 366 200 forint értékben; ami egy napra átlagolva 2317 darab jegyfogyást jelent 3 140 845 forint értékben.
  • augusztusban 89 960 darab jegyet értékesítettek 120 146 600 forint értékben; ami egy napra átlagolva 2901 darab jegyfogyást jelent 3 875 696 forint értékben.

Az érem másik oldala

Habár a bevételi statisztikák magukért beszélnek, természetesen érdemes megnézni a kiadási oldalt is. A Zugligeti Libegővel kapcsolatban 2015-ben például összesen 137,8 millió forintnyi kiemelt költség merült fel a BKV-nál. Ez azt jelenti, hogy tavaly alig több mint 57 milliós pluszban zárták a felvonónál az évet.

A Libegővel kapcsolatos kiemelt költségek 2015-ben

  • 42,7 millió Ft libegő jármű üzemeltetési költség
  • 17,3 millió Ft libegő jármű karbantartási költség
  • 6,6 millió Ft járműbiztosítás, formaruha és innovációs járulék
  • 0,8 millió Ft infrastruktúra üzemeltetés és karbantartás
  • 2,3 milliót Ft libegő infrastruktúra értékcsökkenés
  • 2,7 millió Ft egyéb eszköz értékcsökkenése
  • 44,4 millió Ft műszaki és forgalmi költségek
  • 21 milliót Ft egyéb, a libegő működésével kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás

A Budavári Siklónál, részint a jóval nagyobb terheltség miatt, a fenntartási költségek valamivel magasabbra rúgnak: tavaly például 161 milliót emésztett fel az üzemeltetés. Mindez persze így is eltörpül a bevételekhez képest, 2015-ben ugyanis a közel 900 milliós forgalom bő 700 milliós profitot generált.

A Siklóval kapcsolatos kiemelt költségek 2015-ben:

  • 47,7 millió Ft sikló jármű üzemeltetési költség
  • 30 millió Ft sikló jármű karbantartási költség
  • 2,9 millió Ft járműbiztosítás, formaruha és innovációs járulék
  • 4,8 milliót Ft sikló jármű értékcsökkenés
  • 3,6 milliót Ft sikló infrastruktúra értékcsökkenés
  • 45 millió Ft műszaki és forgalmi költségek
  • 27,1 milliót Ft egyéb, a siklózási tevékenység ellátásával kapcsolatban felmerült költség és ráfordítás

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm