6 °C Budapest

Emiatt fáj most Debreczeni Zita szíve: jókora veszteség érte

2016. július 4. 16:52

Vasárnap délután tette közzé Debreczeni Zita, hogy a belvárosból ellopták a robogóját. A járműnek jól felismerhető, kék-fehér festése van, így a celeb reménykedik, hogy ez alapján könnyen azonosítják, és hamarosan visszakapja a szívéhez közel álló Vespáját. Ugyan egy robogó ellopása is bosszantó, azonban az autó eltulajdonítása is hatalmas érvágást jelenthet. Vajon melyik típusokat kedvelik leginkább a tolvajok?

Óriási veszteség érte Debreczeni Zitát, ellopták a kedvenc Vespáját a belvárosból. A ruhatervező-fotós-egykori glammodell jellegzetes, kék-fehér robogóját az V. kerületből lopták el a Facebook-bejegyzése szerint.


A motorok mellett sok autót is eltulajdonítanak, sőt ezekről rendszeresen készül felmérés is. A legfrissebb lista egyébként ma került napvilágra, de melyik autót lopják el legszívesebben a tolvajok?

Ezt a típust lopják leginkább

Tavaly a leglopottabb autó a Suzuki Swift volt, azonban 2016 első félévében már csupán a harmadik legnépszerűbb autótípus volt a tolvajok körében. A helyét ugyanis a Ford Focus vette át, amely a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) szerint így a leglopottabb autó most Magyarországon. A típusok között az Audi A4 is felkerült a toplistára, pedig korábban a tíz között sem szerepelt.

A márkák között is a Ford van az élen, a Suzuki "csak" az ötödik helyet csípte meg. Meglepő, hogy a BMW-k a korábbiakkal ellentétben dobogós helyen szerepelnek a leglopottabb autómárkák listáján. Az autólopási statisztikákról EBBEN a cikkünkben olvashatsz részletesebben.

Mit tehetünk a tolvajok ellen?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A profi tolvajok ellen számos technika terjedt el, azonban nem kizárt, hogy ezek ellen van megoldása a bűnözőknek. Az autónkat ugyan nem szerzi vissza, azonban pénzügyileg kárpótolhat minket, ha olyan casco biztosítást kötünk, ami lopás esetén is fizet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem