13 °C Budapest

Ellenőrizték a kalandparkokat: még minidig vannak hiányosságok

2016. július 31. 11:06

Júliusban ismételt ellenőrzést folytattak az ország mindazon kalandparkjaiban, ahol az egy hónappal korábbi ellenőrzés hiányosságokat tárt fel. Pozitív tapasztalat, hogy a legtöbb helyen az előző vizsgálat hatására megszűntek a hiányosságok, ugyanakkor az üzemeltetők továbbra sem fordítanak kellő figyelmet az alapvető követelmények betartására.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által a családok biztonsága érdekében elrendelt vizsgálat keretében a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkatársai ezúttal összesen 53 kalandparkban 129 berendezést ellenőriztek. 23 helyszínen 41 berendezés továbbra sem felelt meg az üzemeltetésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A kifogásolási arány az eszközök tekintetében ugyanakkor mintegy 22 százalékkal alacsonyabb, mint az előző ellenőrzés során.

Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kiemelte:

Az eredmény alátámasztja, hogy rendszeres vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az üzemeltetők a jogszabályoknak megfelelően működjenek és jobban odafigyeljenek a követelmények betartására. A kalandparkok folyamatos ellenőrzésekre számíthatnak, az ellenőrzéseket addig folytatjuk, amíg nullára nem csökkennek a családokat súlyosan veszélyeztető körülmények.

A vizsgálat továbbra is a kalandparkokat működtető cégek berendezéseinek megfelelőségi tanúsítványaira, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére és a kezelő személyzet biztonságos működetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére irányult.

A hatóságok az ismételt ellenőrzést követően megindították a fogyasztóvédelmi eljárásokat, 2 esetben megtiltották a kalandpark működését.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm