13 °C Budapest

Elképesztő, mi mindent hagytunk el idén a buszokon, villamosokon

Pénzcentrum
2016. december 23. 05:34

Bár minden évszaknak meg van a maga slágere, szinte mindent képesek vagyunk ott felejteni a buszokon, villamosokon. Idén eddig közel 15 ezer holmit adtunk le a talált tárgyak osztályán, ennek pedig csak a 29 százaléka került vissza az eredeti tulajdonosához.


Idén is nagy volt a forgalma a BKV Zrt. által az Akácfa utcában működtetett "Talált tárgyak Kezelőségének" - azaz a közösségi közlekedést használók értékeiért felelős társaságnak. Az idei évben december 20-ig közel 15 ezer tárgy került leadásra, ennek pedig csupán a 29 százaléka jutott vissza az eredeti tulajdonosához. Sokan még a járműveken észreveszik, hogy elhagytak valamit (14 százalék), ennél viszont valamivel többen kapják vissza az elveszett értékeiket az Akácfa utcában (15 százalék).

Sokan érdeklődnek elvesztett értékeik után a VII. kerület, Akácfa utca 18. szám alatt található Talált Tárgy Kezelőségen (idén mintegy 23 ezer megkeresés érkezett), de ezek közül csak a megkeresések 15 százaléka végződött eredményesen

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a BKV Zrt. sajtóosztálya.

Kerékpár, babakocsi, hangszer...

A megtalált tárgyak köre rendkívül széles skálán mozog. Mindennapos esemény a ruhaneműk, hivatalos iratok, egyéb kisebb személyes tárgyak elvesztése, de már az is előfordult, hogy valaki kerékpárt, babakocsit, komplett bőröndöt vagy étkészletet, könyveket, sőt bevásárlókocsit, sporteszközöket, valamint különféle hangszereket is "elvesztett". De elhagytunk már:

  • sílécet,
  • gördeszkát,
  • rollert,
  • teniszütőt,
  • squashütőt,
  • szaxofont,
  • hegedűt,
  • gitár,
  • fuvolát,
  • közepes méretű hangszórót,
  • mikrofont,
  • powerbankot,
  • komplett szerszámtáskát és még
  • kenyérpirítót is.

A talált tárgyak változatosságában azonban nagy szerepe van annak, hogy éppen az év milyen időszakában járunk. Az iskolakezdéskor például megnövekszik a gyerekek által elhagyott ruhaneműk, tornazsákok, diákigazolványok, iskolaszerek aránya. Nyáron pedig, a turisztikai szezonban gyakori az útlevél vagy a valuta elveszése, míg a fesztiválszezonban sok sátrat és egyéb utazó kellékeket hagyunk a buszon vagy a villamoson.

Az idei évben egyébként 15 százalékkal növekedett a megtalált és leadott csomagok száma.

Mi a legértékesebb talált tárgy?

A talált tárgyként leadott csomagok, értékcikkek részletes leírás alapján kerülnek a társaság nyilvántartási rendszerbe, azonban ezeknek a holmiknak az értékét nem jegyzik fel. Leginkább azért, mert az elhagyott tárgyaknak az érékét sokszor csak a tulajdonosa által határozható meg, mert mindenkinek más számít értékesebbnek.

Az elhagyott tárgyak közül így leginkább értékesnek a személyes iratok számítanak. A legdrágább elveszett holmik közé pedig a kerékpár, a síléc és a hangszer (citera, akusztikus gitár) sorolható.

Hol keressük az elhagyott tárgyakat?

A talált tárgyakat sok helyen: a forgalmasabb csomópontokban, a végállomásokon, valamint a forgalomirányító helyszíneken is leadhatjuk. Az elhagyott értékeket pedig az elvesztés napján a helyszínhez legközelebbi csomóponton díjmentesen átvehetjük.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amennyiben pedig nem jelentkezik a tulajdonos, akkor az elhagyott holmi az Akácfa utcába kerül, a kiadáshoz pedig (a fent említett esetben is) személyi igazolványra és lakcímkártyára bemutatása is szükséges. A központi Talált tárgy Kezelőségre szállított tárgyak átvételéhez még társul egy egyszeri kezelési költség, amely egy előreváltott vonaljegy mindenkori ára.

Mi lesz az elhagyott holmikkal?

A BKV Zrt. Talált tárgyak Kezelősége a budapesti járművein, valamint a társaságok területein elvesztett iratokért, vagyontárgyakért, holmikért egy személyben felel. Feltéve, ha valaki megtalálja és leadja azokat.

Ha a jogosult a dologért három hónap alatt nem jelentkezik, Társaságunk azt értékesíti.

- tette hozzá a BKV.

A talált tárgyak 3 hónapos megőrzése után törvény lehetőséget biztosít azok értékesítésére. Ha valaki pedig az után jelentkezik, hogy a BKV már túladott az elveszett tárgyán, akkor az értékesítésből befolyt összeget kaphatja vissza a találástól számított 1 évig. Ha senki nem jelentkezik, akkor a talált holmik értékesítéséből befolyt vételár a magyar államot illeti meg.

A BKV Zrt. az 1 éves időtartam lejártát követően az értéktelen és nem értékesíthető dolgokat leselejtezi. Azokért a hivatalos iratokért pedig, amiért nem jelentkeznek a kiállító hatóságnak küldik el.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem