15 °C Budapest

Brutális sorok Budapesten: rengetegen késhetnek el a munkából

2016. december 30. 16:50

Az új év első munkanapján nagy sorok alakulhatnak ki a BKK jegypénztáraknál: tavaly volt olyan pénztár, ahol több, mint 30 percet kellett várakozni. Ezért érdemes még ma, vagy holnap megvenni a januári, vagy éves bérleteket.

Hiába figyelmeztette a tömegközlekedőket tavaly a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy időben vegyék meg bérleteiket, brutális sorok kanyarogtak az első munkanap reggelén a jegypénztáraknál. Idén, hogy ezt elkerüljék, meghosszabbították az éves bérletek érvényességét, így azokkal 2017. január 10-én hajnali 2 óráig lehet közlekedni. 

Ekkora sor állt 2016. január 4-én reggel a Széll Kálmán téren

A társaság a figyelmeztetés ellenére arra készül, hogy az új év első napjaiban a jegy- és bérletértékesítési pontokon jelentősen megnövekedhet a sorban állás ideje. A tavalyihoz hasonlóan idén is arra kérik az utazókat, hogy ne hagyják utolsó pillanatra a vásárlást, és próbálják csúcsidőszakon kívül megvásárolni a bérleteket, hogy ne kelljen hosszan várakozniuk. 

Nem lesz drágább

A jegy és a bérletek ára nem változik, pontosan ugyanannyiba fognak kerülni jövőre is, mint idén. A jegypénztárak szilveszter és újév napján is nyitva lesznek, akkor is lehet bérletet vásárolni. A BKK automaták pedig úgy, mint egész évben bármikor rendelkezésre állnak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem