6 °C Budapest

Az ország egyik felében jó idő lesz: de te a jó felében laksz?

MTI
2014. december 18. 18:30

Ma este országszerte beborul az ég, viszont pénteken az ország egyik felében sokkal jobb idő lesz, mint a másik felében. Holnap akár 15 fok is lehet helyenként!

Csütörtök estétől északnyugat felől mindenütt beborul az ég, és éjszaka ismét sokfelé számíthatunk esőre, ugyanakkor a Dráva-melléken nem várható számottevő mennyiségű csapadék. Éjjel főleg az Északi-középhegység vidékén és Baranya megyében köd is képződik. Kora reggeltől északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben maradnak erősen felhős illetve borult területek is - a legtovább Szabolcsban és Borsod keleti részén.

Ha a távolabbi kilátások érdekelnek, kattints időjárás aloldalunkra!

Délelőtt a Dunától keletre még többfelé, délután már csupán az északkeleti határ mentén várható kisebb eső. A délnyugati, nyugati szél csütörtökön a fővárostól északra, pénteken pedig a Győr-Békéscsaba vonaltól északkeletre élénkül meg, pénteken olykor meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul, de hajnalra az ország nagyobb részén néhány fokot melegszik a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 8 és 15 fok között várható, de Szabolcsban és Borsod keleti részében csupán 5, 7 fokra van kilátás.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm