Pénzcentrum

Röhej! 9 éve ugyanannyi pénzzel szúrja ki az állam az anyák szemét

2017.01.06. 12:00

Emelkedtek a bérek, a nyugdíjak, és egyes támogatások is. Vannak azonban olyan szociális juttatások, amelyeket az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alapján határoznak meg, ezek viszont 9 éve változatlanok, mivel ekkor emelték utoljára a nyugdíjminimumot. Mutatjuk, melyek ezek.


A tavalyi év vége a nyugdíjak 1,6 százalékos növekedésétől, valamint garantált bérminimum és a minimálbér emelésétől volt hangos. Utóbbi intézkedésnek köszönhetően több szociális juttatás is emelkedett, úgy, mint a GYED, a táppénz és az álláskeresési járadék.

Vannak azonban olyan szociális juttatások is, amelyeknek összege 9 éve egyáltalán nem változott. Az oka, hogy az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegétől függnek, annak mértéke pedig 2008. január 1-je óta változatlan. 

Jelenleg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege 28 500 forint.

Az időskorúak járadékát is eszerint határozzák meg. Jogosult erre a támogatásra az, aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte, de saját és vele együtt lakó házastársa, élettársa jövedelme alapján az egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékát, 22 800 forintot. Azok az időskorú egyedülállók is jogosultak, akik még nem töltötték be a 75. életévüket, és a havi jövedelmük nem haladja meg a nyugdíjminimum 95 százalékát, 27 075 forintot. Szintén jogosul, aki betöltötte a 75. életévét, egyedülálló, de a jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 százalékát, 37 050 forintot. A felsorolt esetekben a járadék összege a saját havi jövedelmének és a fenti összegeknek a különbsége. 

Tehát például, ha egy 76 éves egyedülállónak csak 25 ezer forint a jövedelme, akkor 12 050 forintot kap időskorúak járadéka jogcímen. E kettő összege 37 050 forint.

A foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 80 százalékát kapják, ez 22 800 forint.

Az anyasági támogatást szintén a nyugdíjminimum összege alapján számolják, annak 225 százalékát, vagyis 64 125 forintot (ikrek esetén gyermekenként 300 százalék, vagyis 85 500 forint) kapnak az édesanyák. 

A gyermekgondozási segély (GYES), és a gyermeknevelési támogatás (GYET) havi összege pedig megegyezik az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, vagyis 28 500 forint. 

A fentiek mellett a nyugdíjminimum még befolyásolja a normatív alapú közgyógyellátást, és az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság összegét is.

De számos, szociális rászorultságtól függő ellátás veszi alapul az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Ilyen például a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, a gyermektartásdíj megelőlegezése, otthonteremtési támogatás.

Idén valószínűleg újra tárgyalják a nyugdíjminimum összegét, mivel a jogszabályban 2018. január 1-ig határozták meg a jelenlegi mértéket. Erre ugyan van még egy év, eddig azonban még nem esett szó erről a kormányzati kommunikációban.